Mert miért is ne. Nyissunk egy új fejezetet a hatvankettedik után egy újabbat, sőt, nyomjuk más, kicsivel vékonyabb, de színes papírra, és a betűtípust vegyük dőltre.
Mert persze minden leírt szó fontos, s a fontosságában szerepet játszik az oldal milyensége, lásd, a dőlt betű. Nem holmi dekadens, világromboló nézetekről szólnék tehát. Vékonyabb, de fontosabb, szóval dőlt betűs.

Újra írtam. Újraírtan. Mintha csak a szintaxist magolnám. – csatolt, újraírt, transzformált – Tehát transzformáltam. Magam, mást, egyet-kettőt, képet, hangot, emlékeket, bármit ami kézzelfogható, és mindent, mi nem az.
Magyarán újra írtam magam. De ha gondolod, Téged is, és Őt is, és Mindenkit, Mindent. Ha lennék, (és persze tudjuk, hogy valójában a létezés csakis esztétikai minőségben érvényes)  már régen nem lennék – ezek szerint már régóta nem vagyok. Attól függ, ki teremtett. Tyúk  vagy tojás?

Szóval írtam, alkottam, firkáltam, nevezzük bárhogy, akkor is zseniális teljesítmény, kapacitás és ihlet kellett hozzá, már amennyiben  verset én teremtem és nem fordítva. Elképzelhető, hogy Én, mint olyan, csak a papíron létezek, kéziratokban, facebook posztokban, órai jegyzetek margóján.
Mondták, hogy szedjem össze magam – hát megkerestem őket.
Majd. Szépen sorjában, nem kell sietni.  Címzés, számozás, datálás, csupa pozitivista filológiai munka. Aztán tegyük borítékba, és – mégiscsak dekadens módon – égessük el. Mindezt persze természetesen azért, hogy elkezdjek, vagy megszűnjek létezni. Nézőpont kérdése.

Mert ma reggel tükör tojást reggeliztem! 😀

Felhőtlen jókedvemnek ma semmi sem szab határt!
Még az sem, hogy miután visszajöttünk Franciska mamától, én szépen leszánkáztam a szebbik felemen a pince lépcsőn halomra zúzva farom jobb oldalát és a jobb könyökömet, és az sem, hogy mindezen történések után én még a nagy sokkra való tekintettel a cigarettámat is fordítva gyújtottam meg 😀 Midezen fájdalmakat pedig egy jó adag ananászos fagyival nyomtam el, plusz egy mikulással, meg három stanglival. Nesze neked Aerobic 😀
Holnap utazom vissza Pécsre, halmozott teendőimre való tekintettel (mosás) reggel 7kor, mert az király, lehet aludni és olvasni is 😀 Este meg találkozom Ákival és valószínűleg Dáviddal is, aztán iszunk, vagy én nem iszom 🙂
Mindenesetre rádöbbentem, hogy az összes hátralevő életemet (mind az ötöt) én a világegyetem legeslegeslegjobban szeretett és legszebb, legjóképűbb, legsármosabb, és az összes legek leglegebbik idiótájával fogom leélni, mert nekem, a legek legjének így dukál. Meg mert a legek legjének leglegebbikével szeretem 😀 Legott 😀
Ne, határozottan felszólítom ezen blog olvasóit, hogy vidámságom senkit ne tévesszen meg, senkire ne legyen jó, pozitív vagy éppenséggel áldott hatással, maradjon mindenki begyöpösödött, megfásult téli berekben ragadt, szomorú ember.. A fenéket, miket beszélek! Mindenkire hulljon öttonnás jókedv-ménkő, rohadjunk bele együtt a vígság mocsarába, a bujaság uralkodjon el mindenkin, és éljünk a Sátánnak tetsző életet! 😀 Legyünk boldogok, ne sanyargassuk magunkat, legfőképpen önmagunk sanyargatásával ne sanyargassunk másokat, ha már ez a szó, hogy sanyargatni, saját lovát megnyergelvén, kinyargalt a szókincsünkből. Tehát NE! 😀

Huhh, de kiírtam magamból 🙂 Szénhidrát-túltengés, vagy szeretet-túltengés, ezt így hívják. Hányjunk szivárványt, emberek!

Mintha az idő ugyanolyan lassúsággal folyna, mint eddig, csak kevésbé érzem. Mintha ez az áramló massza, benne az emberekkel, vagy ember-darabokkal egyre sűrűbb lenne.
Minden döcög, minden akadozik, minden darabokra hullni látszik. Én is hullok, hullik a vakolat darabokban, majd foltokban omlik a képzeletbeli plafonomról. Saját magamba zuhanok, élve eltemetem magam, saját magamban.

Persze lehet, hogy csak azért reagál így a szervezetem, mert keveset aludtam, vagy mert  állandóan elmegy a net, és két mondatot sem tudok Veled rendesen váltani. Vagy azért, mert rettenetesen hiányzol, olyannyira, hogy az már szétmar belülről, és a többnapi magamba fojtott dolog így jön ki. Hisztizek, tény. De ilyenkor tényleg felmerülnek bennem kérdések, amiken érdemes elgondolkozni.

Hogy vajon azért álltak úgy hozzám az emberek, mert Te mellettem voltál? S most, hogy nem vagy itt, megint magam maradok?

Aludnom kéne. Így lebetegszem..

…Kanizsára 😀
Egen, jelen pillanatban itt állomásozom, itt ütöttem fel a fejem, mint valami édes kis baktérium, vagy vírus. Én vagyok a legcukibb ütvefúró-staphylococus! 😀
Hál’ Istennek, volt mit csinálnom ma: teregettem, hajtogattam, söprögettem, majd felmostam, aztán még elmentünk tornázni is estefelé. Tornán lazításképpen ezt ( http://www.youtube.com/watch?v=ZpDQJnI4OhU ) a muzsikát hallgattuk, én meg kénytelen-kelletlen elpityeredtem picit. Visszaérve beültem a zongora mögé és írtam egy dalt. Gitárral valószínűleg gyorsabban ment volna 😀 Mindig, mikor itt vagyok, azon töröm a fejem, hogy miért nem hoztam gitárt?
Aztán Dani is megjött. Elég szótlan és csendes. Vagy mert másnapos. vagy mert. Mindkettő.
Nincs mit írnom, szóval Édes November, ne haragudj, most nem tudok mit.

…a hangulatom az elmúlt pár napban. A szerelmem “disszidált”, a suli még nem indult be, senki nincs Pécsett, unatkozom. Ha egy bálna elrepülne a fejem felett, azt sem venném észre.
Nagy unalmamban és szívfájdalmamban tanulok. Hitte volna a franc. Franc-iát hehehe xD Pihent lettem 🙂 Szóval tanulok, meg tanulok, meg sétálok, meg írok. Levélkét, az én kis Drágaszágomnak oda ki a messzi Skóciába. Mert ha írok Neki, akkor olyan, mintha kicsit velem lenne, kicsivel közelebb. Egyet már feladtam, de már írnám a következőt, meg sem várva a választ. Persze, ha az ember unatkozik, mindent elintéz: én is. Befizettem a tartozást, elintéztem a koleszt, bevásároltam, rendbe raktam a szekrényem, a polcom. Úsztam egy órácskát kedd este, aztán tanultam. Mert úgy könnyebb kibírni.
 Végtelenül fáj, olyan, mintha kitépték volna Őt belőlem és jó messzire elhajították volna, menj, keresd meg, ha tudod.De közben persze tudom, hogy itt van benn, örökre beírta magát  szívembe, és pikk-pakk elszáll ez a pár hónap. Bőven nem lesz időm panaszkodni. Csak most még nehéz, mert nincs semmi történés.
Ha nincs történés, az ember csinál magának. Éva most hívott, beszélgettem vele gy keveset, aztán úgy döntöttem hogy holnap délután lemegyek Kanizsára, mert itt nem nagyon tudok mit kezdeni magammal.Aztán vasárnap este visszajövök, mert hétfőn kurzusfelvétel. De az is még csak 30-a, utána mit tudjak csinálni?Jó, 1-én érkeznek vissza Ákiék, de csak nem lóghatok a nyakukon egyfolytában. Vilóékkal is megbeszéltünk egy csajos estét, de Gitta is csak 4-én érkezik vissza. Wáhh, emberek, találjatok ki nekem valami jó dolgot!

Azért azt most megfigyeltem, hogy lényegtelen, furcsa, tárgyias dolgokat írok. Pedig, máson nem jár az eszem, hogy egyedül vagyok, hogy nincsen itt mellettem a szerelmem, meg hogy basszus, még mennyi van vissza. Ehhez képest… No segond, legalább elterelem a gondolataimat. Borzasztóan hiányzik, úgy érzem Nélküle teljesen üres vagyok, leginkább egy háromnapos zombira emlékeztetek állítólag. Enni sem tudok, legalábbis évágyam nincs, ráadásul még a cigarettát sem kívánom: három napig szívtam egy doboz cigit. Zseniális, mi több, remek.
Minden pillanatban azt várom, hogy teljen el ez a perc is, hamarabb, még hamarabb tavaszt akarok, aztán nyarat. Talán ha nagyon szuggerálom úgy lesz 🙂

Ez a mondat állt a Ferihegy 2 bejáratánál.
Hadd ne írjak erről most semmit, nincsen kedvem sírni.

Ha jól számolom, most, mikor elkezdem ezt írni már csak hét és fél óra van hátra, hogy beérjünk Ferihegyre. Már pakolnak, izgatottak, Éva sírdogál, Pepe vakarja a fejét, hogy mit még, én meg itt ülök, tömöm magamba a Tobleronét, és írok. Csak hogy beszámoljak arról, hogy még nem tudok mit kezdeni magammal.
Még nem esett le, hogy elmegy, még itt van, még látom, hallom, érzem. Még nincsen para. Dani is mondta, hogy neki sem esett még le, hogy elmegy az öccse, és fél a hajnaltól. Meg azt utána levőktől. Ezt, miután kikapott a kéziválogatott Izlandtól. Sebaj.
Szóval, most, mikor ugyanúgy, mint mindig.. rezignált vagyok kissé. Körmöt festettem, kaptam pont most egy Segafredo csokit, hogy hízzak. Sebaj, úgysem fogok tudni mit enni úgy egyáltalában ezután. Picit olvadt, és keserű, de finom.
Torkomban lüktet közeled.
Ma még együtt, aztán márciusban, aztán már csak június végén. Szép. Még nem fáj, csak tompán, szorítóan lüktet.
Hajnalban hazamegyek, bepakolok, és indulok vissza Pécsre. Majd ott pihenek, ott gondolkozom, és elnyeletem magam az árral, és elkap majd a gépszíj újra, mint eddig tette. A különbség annyi, hogy most már Nélküle. Egy darabig. Csak fél év, nem gond.

Fél lábbal már a vonaton vagyok talán, kicsit, képzeletben. Megyünk Kanizsára. A Nagy Kanizsára. Hehe 🙂
Elnézést kérek mindenkitől, akinek szóltam, hogy Pesten vagyok, de nem tudtunk találkozni, igazán bűntudatom van érte, mert már hiányoztok ám pesti emberek. De most Kanizsa.
Szóval gondolatban már fél lábbal a nem dohányzó vonaton állok, és átkozom azt a négy órát, amit cigaretta nélkül kell túléljek. Pepe persze mindeközben épp az anyjával telefonál, nekünk meg a valós világban már indulnunk kellene, de én még itt ülök, és írom ezt a bejegyzést. Nem unalomból, hanem mert jólesik.
A vizsgák letudva, kellőképpen eléggé meg is ünnepeltük Vácon a Sutiban, egy kis családi hangulatú buláj keretein belül. Tényleg kicsi volt, de Pepének tetszett, azt mondta ilyen jó helyen még életében nem volt, és jobban érezte magát, mint az eddigi összes kocsmázásán együttvéve. Szóval jól ment.
Már felszálltam a vonatra, lassan, vontatottan gördül ki, a leggyakrabban használt metaforám. Nekem vonat, Babitsnak hajó. Ha jó, ha nem jó 🙂

..mert ugyebár Karácsony van, és én a gép előtt ülök, és blogolok, zenét töltök a telefonomra és hatalmas lelkiismeret-furdalásom van a hatalmas adag karácsonyi menü miatt. Végigettem mindent, és hányhatnékom van. Meg kéne néznem talán még egyszer az Emberi Százlábú 2-t és máris sokkal könnyebben menne a diéta.
Nem fogok értelmes dolgokat írni, nincsen kedvem, hagyjatok békén, magam alá roskadtam össze. Picit, csak minimálisan. Nem baj, megesik az ilyen. Sírhatnékom támadt.
Holnapután érkezik Pepe, oszt aztán lesz minden amit az ember akar. Vagy nem. Hagyjatok most, fájok belül.
Pedig Karácsony van, nekem meg sírhatnékom támadt.
Mr.Nobody és Ink OST-okat hallgatok.
Csoda-e?
Nem.

A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.

– Légy szíves, szelídíts meg! – mondta.

– Kész örömest – mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!

– Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka. – Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.

– Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.

– Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka. – Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…

Másnap visszajött a kis herceg.

– Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra is.

– Mi az, hogy szertartás? – kérdezte a kis herceg.

– Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek – mondta a róka. – Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.

Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

– Ó! – mondta a róka. – Sírnom kell majd.

– Te vagy a hibás – mondta a kis herceg. – Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

– Igaz, igaz – mondta a róka.

– Mégis sírni fogsz! – mondta a kis herceg.

– Igaz, igaz – mondta a róka.

– Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

– De nyertem – mondta a róka. – A búza színe miatt. – Majd hozzáfűzte: – Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.

Meglepően sokat írok, most. De csak azért, mert Orsi rámszólt, hogy ő olvasná, ha lenne mit. Szóval, most írok.

Tegnap fél hatkor gördült be a volnatom a Délibe, és áldotteam a harmadik vágányt, hogy ott tető vagyon az embernek a feje felett, mert llegalább addig nem áztam meg. Hazajöttem, Amika meglepődött, aztán elmentem énekpróbára (nem, nem a sajátomra, az Amiéra) ahol beállítottak kisegítő tenornak. Ma hangverseny volt, kilenckor keltem, de annyira unatkoztam, hogy nekiálltam muffint sütni, ami persze nem mellesleg zseniális lett, no de mégis. Utána hangverseny, és elég szar volt, hogy eddig, mikor jöttünk ki a templomból, minden évben térdig érő hó volt estefelére, most meg.. rattarattattatataaaa… szakad az eső, igen. Azóta itthon vagyok, mert nem mentem Vácra. Majd, később, most puinnyadni akaraok, mert megérdemlem, ha már a Régi Magyarom tényleg NÉGYES lett, a Logika ötösöm is megvan, Terts meg csak úgy beírta nekem az ötöst Nyelvészetből. Coz I deserve it.

Igazából, nem is tudom miért írok. Mindenki tudja, hogy minden oké velem, meg igazából nem is nagyon olvassák már ezt a szart. Talán csak magamnak pötyögök, újabban hetente egyszer biztos, vagy majd valaki látja, hogy mekkora fasza vagyok, oszt történik valami nagyon hirtelen dolog. Mert most UNATKOZOM.

És valóban, nagyon, nagyon régen éreztem már ezt. Egyedül ülök Ami szobájában, ami régen a kettőnké volt, és nem tudok mit kezdeni magammal. A TV-ről leszoktam, főzni nincsen kedvem, mert nincs mit, aludni még nem tudok. Talán edzenem kéne picit, mialatt megnézek egy filmet.

Lófaszt. Rájöttem. Hiányzik a Rasztám. Nem, nem az enyém, egy uniqe, egy individuum, amihez tartozom, nem pedig egy haj. Olyanja neki van. Na ezt de alaposan körülírtad, gratulálok, kicsilány. Szóval ja. És belegondolni, hogy még.. várj, igen, ma tizenhetedike van, akkor még.. Úristen, kilenc nap, és én már most szenvedek, jól nézünk mi ki. Szóval ja. Fincsi félév lesz, az már biztos.
“Nevermind, not now, plz. That’s not the time of cryin'”

Persze, pont most vergődik a saját vérében a CooSpace, amikor nekem kéne. Mert holnap Nyelvtudományt írunk, még egy tízperces javító vizsgát. Esküszöm, ezek által akarnak minket rúgdosni a Tiszántúlra, hogy ne kelljen az egész évfolyamot újra tanítani, vagy hogy jövő szemeszterben se kelljen elindítani a kurzust. Aki meg a januárin is megbukik, vegye fel újra, jövő évben.
Kifejezetten jó lett ma a Régi Magyar ZH-m. Lesz javítási lehetőség, de amikor tegnap este megtudtam, hogy van egy fix Logika négyesem, és hogy elsőre átmentem Irodalomtudományból, úgy gondoltam, elég fasza vagyok, úgyhogy írtam egy megközelítőleg-éppenhogy-majdhogynem-esetleg négyest. Jó lenne, mert kéne.
Amúgy kész őrület az egész. Tanulás látástól Mikulásig: amikor az embernek már fűrészpor van az agyában, akkor esetleg elszívhat egy cigit, vagy kifújathatja a hideg decemberi széllel a koponyájából a káoszt, aztán kezdheti elölről. És megint elölről.
Egész jól megy. Amellett, hogy van a zenekar, van a párom, meg vannak a barátaim, még az egyetem is megy. Eddig ugyanis négyesnél rosszabb jegyem nincs, és elsőre átmentem a Bókay-féle borzalmon, egy fincsi hármas-kettes kombóval. Maximalista vagyok, úgyhogy bemegyek januárban javítózni, már csak a sörpénz miatt is (amit – megsúgom – Skóciában fogok elsörözni). Beezony 😀
Apropó Skócia: édes egyetlen tündérvirágszálam ma tudta meg, hogy (nem, nem az ötöslottót) “adminisztrációs hiba történt, ugyanis öt hónapra kaptál ösztöndíjat, szóval nem négy, hanem öt hónapot kell kinn töltened”.
Mondhatom, örülök. Előbb megy, és később jön, teljesen fasza, mi több, egyenesen überkirály. És ebben nem az öt hónapnyi önkéntes cölibátus zavar, hanem a távollét. Az a nem tudom én hány ezer kilóméter, plusz a La Manche. Mindegy, kétszer megyek legfeljebb. Megér ez a szerencsétlen ennyit 😀 Nem akarok ömlengős marhaságot írni, azt már neki elmondtam, és csak Rá tartozik.
Mindenesetre áll még elöttünk egy hét szünet (ami igazából csak nekem az, mert ő vizsgázik), plusz három nap nálunk, 26-tól 28-ig, aztán január 3-ig náluk, Nagykanizsán. Utána egy hét gürcölés a Bókay javítóért és a Fonetika ötösért, aztán január 9-16-ig megin egymáséi vagyunk. Mert utána már nem, mert az már a 20-i hét, és akkor megy. Időzítésnek fasza, de azért csókoltatom a fentieket, hogy elém rakták ezt az embert 😀
No és mivel ezen post megírása alatt feltámat főnix módra a CooSpace, neki is látok a Pszicholingvisztikának, és az anyanyelvi tanításnak.
Csókacsalád 🙂

…hogy Pécsett a helyzet változatlan, Gittus szavaival élve.

Az utóbbi időkben picit besűrűsödött az életem. A decemberi vizsgaidőszak, a november végi hajtás-pajtással együtt károsította az agyam, már a jó értelemben véve. November végén névnapi arconpörgést rendeztünk Amikával, az Est Cafétól a kertvárosig, aztán egy hirtelen rosszullét miatt az egész félbemaradt. Egy héttel később pedig Orsi és Franciska ruccantak le ide, melynek három liter isteni forraltbor lett a vége, és igencsak produktív hétvégét tudhattam magam mögött, hiszen tanulnom is sikerült, és még a káposzta is megmaradt 😀
Gittusnak még mindig hálával tartozom, tartozunk Pepével, hogy angyalként rajtunk tartja a szemét, csodálatos módon tündérkeresztanyuként kerített minket össze, aztán most dúl a lámúr a legfelsőbb szinteken xD
A zenekar beindult, koncertek voltak dögivel, lassan már egész pécs ismeri a Cat Sized Dog Bite nevét, és azt, amit mi képviselünk, mert egyedi és pörgős zenét csinálunk így heten, mint a gonoszok: szombaton egy oltári nagy bulit csaptunk az IH-ban, volt ott minden, ami szem-szájnak és nem utolsó sorban fülnek ingere.
Rengeteg teendő áll jelenleg előttem: decemberre még három vizsga, ebből egy a Logika javító ZH, hogy lehetőleg kihozzam négyesre az évvégét és megkapjam azt a nyavalyás tanulmányi sörpénzt, hogy majd mehessek Skóciába. Ja, igen, mert Pepe drága megy ám ki négy kicseszett hónapra, aztán én úgy döntöttem, hogy rohanok utána: amint kijön a második félév ütemterve, foglalom le a jegyet a tavaszi szünetre, aztán Stonehenge, London, kócia, meg amit akartok 😀 Istenkirály lesz. Addigis, amíg távol van, fejest ugrok a zenekarba és a tanulásba, a be nem szerzett krediteket túlteljesítem a húsz órámmal, plusz a francia minopr, szóval nem kell sajnálni. Januárban tehetségkutatóra megyünk a Cat Sizeddal, addig nyugodtan nem kell vigyáznom a hangomra, csak csütörtökig, hiszen játszunk a Vénuszban a Midnight Special nevezetű Jam session zenekarral (Halál, Sopi, Ron, Én)
Néha meglepődöm picit azon, hogy milyen gyorsan telik az idő, főleg itt lenn, Pécsen: hogy milyen hamar felnövök, azon már kevésbé, hogy milyen koincidenciákkal és látszólagos véletlenekkel van tele a világ, azon pedig már egyáltalán nem. Talán kezdek belejönni az egyetem ritmusába. Már nekem is könnyebb volt az érettségire való tanulás, már én is hiányolom az osztály intézményét, és bár mindez régimódi az egyetemen, mégis akad egy-két olyan társaság, amibe megéri belekeveredni, pusztán, mert az ember nem tudhatja, hogy ha egyszer egy fárasztó, de  hasznos próba után lemegy a Rókusba inni egy, vagy két forraltbort, nem fut-e össze véletlenül egy hatalmas szerelemmel, vagy éppen, ha egy szeptemberi részeg estén benyit egy idegen koliszobába gitárral a kezében, nem találja-e véletlenül ott a jövőbeli zenekarának egyik tagját.
Konklúziót mindenki vonjon le maga, érten mindenki mindent úgy, ahogy azt szeretné, én csak egyet emelnék ki a sokból: ha lehetőséged adódik, akár milyen hangulatod van, ragadd meg! Soha nem tudhatod, hogy kiket teszel ezzel boldoggá.

Sziasztok 🙂

ui.: a három hónappal ezelöttiért pedig bocsi, tényleg elkapott a gépszíj, azért nem írtam. Pepe meg elment és én úgy gondoltam, garázdálkodok picit, hogy bepótoljam (még ha csak részlegesen is ) az elmaradtakat.

Tegnap este elcsaptam a gyomrom a madártejjel, de majd’ 10 óra alvás után már sokkal jobban vagyok, és még csak lázam sincs! 😀

Székely Zoltán ráérően sétálgatott hazafelé a még idegen városban: meg-megállt, szemügyre véve egy-egy árnyékot, közben csavargatta a gyűrűjét az ujján, mint mikor az ember nem tud mit kezdeni magával. Mint mikor az ember írni akar valamit, hogy kiadja magából a feszültséget, de leülve az írógép elé már se híre se hamva annak a belső tobzódásnak, és az ihlet cserbenhagyja a költőt. Széklely pedig hazafele battyogva kereste magában azt a valamit, ami akkor még megvolt, majd később szétfújta a szertelenség szele, otthagyva a leégett tűz hamvait, és ő valamivel kevesebbel, de nyugodtan nézelődve bandukolt felfelé a hegyen.

Akkor már lassan egy hónapja nem írt semmi emberhez méltót: az új élmények homogén masszaként kerengtek a fejében, le nem ülepedve. Szétválaszthatatlanná váltak az események, kavargott, szédült, s hősünk imbolyogva, faltól falig megpihenve, egyre nehezebben véve a levegőt támolygott. Eltűnt belőle az érkezés heve, az új város varázsa, érezte, hogy csak pörög, hogy képtelen leállni, hogy kereng a fejében a homogén zűrzavar, hogy kába és esetlen, és esetlegesen még vak is, mert sötét van kinn és benn is, hogy süket, mert a zúgás a fejében elmúlt, benn csend, kinn meg csak az éjjeli város szuszogása, mely őt is kezdte elringatni.

Szóval Székely Zoltán leült az asztalához félig kábán, félig öntudatlanul, automatikusmozdulatokkal. Tollat s papírt vett elő , hogy kitisztítsa zűrzavaros, folyékony gondolatait, hogy a vöröst a szürkétől elválassza, de hasztalan: csak ült egy helyben, és képtelen volt egyetlen értelmes gondolatot leírni. A papíron ennyi állt: „A…”

Három nappal később még mindig ugyanaz állt ott, megtoldotta egy szóval útközben: „Az üres…”

…és bársony-vörösre festi az eget
vonatom füstje ontja a felleget
add, hadd simítsam meg kezed
kiballagván a vén időből
zakatol és hörgő tüdőből
ordít roppan és mocorog
és velem együtt tán berobog
A részeges ladik
kezedben a szíved haldoklik
ne félj, téged nem hagylak itt
a szívedet tartsd meg magadnak
nézd, fölöttünk csendben elhaladnak
a vonatfüst-fellegek
én elmegyek
de tudd
amíg létezik sín és dühöngő vonat
-ne vedd zokon-
de én a szívemet megtartom magamnak

2011.08.29.

~0~O~0~

hangtalanul peregnek
a néma esőcseppek
kocódnak a vak ablakon
véres a hold
és hűvös az éjszaka
ismerős-ismertlen volt
mind,v ami ott messze
kétszáz kilométernyi űrben –
kerengő madelaine
a forró tejben –
szóval messzi, és minden
mi az volt egykoron
ott kering azon a műholdon
jégbefagyasztva a
két kelvines nyárban
és ami most van, az a
fizikailag homogén
vörös-szürke massza
és folyik a csöppe
koppan, s visszapattan
a leejtett gondolattól
a csempe
tompa visszhangban
sikít elégett
hangszalaggal
kifolyt szemmel
egy pillanattal
állít fel egy univerzumot,
ahol
hangtalanul peregnek a
néma esőcseppek.

2011.09.16.

Teljes biztonsággal kijelenthetem, hogy a csütörtöki napom kész káosz és rohangálás, hiszen három órám között van több mint három óra szünet, érthető tehát, ha az egyik két és fél órásban hazajöttem koliba, és frissítgetem az én kis blogocskámat (természetesen egy kiadós adag csirkepaprikás elfogyasztása után, ami csirke híján olcsó pulykából készült, ami 345 ft volt a sparban xD).
Ha már belakott az ember, akkor érdmes kimenni egy cigarettára a harmadikra. Már ha van az embernek olyan. Mármint nem harmadik, hanem cigaretta, mert ha az ember takarékoskodni próbál a pénzzel, és alkohol helyett például pulykaszárnytövet vesz (csak hogy az iménti példára reflektáljak) akkoris ott van az ember nikotinéhsége, amit nehezen lehet csak csillapítani. Így az ember – ha étkezni is akar – kénytelen-kelletlen napi 1000 Ft-ot is elkölt, amiből 500 Ft a cigaretta. Nehézségekbe ütközik az ember.
Szó, ami szó, most egyfajta kisebb kis betekintést nyújtok, képekben, remélhetőleg, az egyetemi és kollégiumi életről, remélem, sikerül ezzel a borzalmasan lassú nettel kivitelezni.

Ez lenne kérem szépen maga az épület, az A épület főbejáratának homlokzata. Belül jó hűvös, kívül meg dohányfüstös.
Ez pedig az egyetem melletti katedrális, ahol hangversenyeket tartanak, és ahol vasárnaponként gyakorlatilag lehetetlen közlekedni a kendős néniktől.
Ha pedig az ember fel akar mászni a Jakabhegyi kollégium 212b szobájába hozzám látogatóba, az valami ilyesmire számíthat. Ez a közöshonyha hat csajnak. Kegyetlen nagy kupleráj tud lenni, de Ettike hétvégén, mikor egyedül van a hatból, szívesen kitakarít, csak ne kelljen az irdatlan mennyiségű referátumot megírni. Jut eszembe, le kéne hozni Daniéktól a felmosót… Közelebbről valahogy így néz ki, és mindig így, mert hiába takarítok ki hétvégén: ha vasárnap este jönnek a lányok, vasárnap este mindig ilyen kupi lesz. A konyhából nyílik az űrkabin ami elvileg zuhanyzó, de szerintem egy huszadik generációs UFO prototípus: minden műanyag, és fehér, és steril (lenne, ha elhoznám a felmosót Daniéktól :D) És ha az ember megunta a császkálást a mindössze 8 négyzetméteres előtérben, akkor betérhet a “B” szobába, és rögtön az ajtó mellett az én vackomat találja meg. Nem lehet nem felismerni, pont ilyen minden hétköznap (jobb, mint otthon). Csütörtök esténként ezt is rendbe rakom, mosok, meg teregetek, néha még átbattyogok a 213-ba is vasalóért meg deszkáért, bár erre csak egy példát tudok még felhozni.
Valami ilyesmi lenne ez z én kis környezetem, majd szentelek még több időt is ennek a fejezetnek, mert azt hiszem megéri. Most pedig rohanok vissza Terts órára, ahol megint másfél óra vitatkozás vár rám. 😀
Szervusztok!

Végül sikeresen landoltam Magyarország kulturális központjában, és mint mindenki, első látásra beleszerettem az információáradat mekkájába, az egyetembe, és az eddigi összes órámba (amiért egy páran igencsak furcsán néztek rám, vegyük például a régi magyar irodalom, vagy a fonetika órákat övező groteszk légkört). Beköltözésem npján természetesen mint minden normális ember, megünnepeltem az ittlétem első éjszakáját, ami egy fergeteges hatodik emeleti partiban manifesztálódott, és – mint kiderült a másnap reggeli órák alatt – nem ajánlatos szétcsapni a fejet ilyen kora hajnali (vagy késő esti) órákban, ugyanis merőben megnehezíti például a C/V/2-es teremben történő létezést, további 149 emberrel együtt a fülledt mecseki melegben. Alapjaiban rengette meg ugyanis ez az incidens az abba vetett hitemet, hogy egyetemre járni könnyű. Kijelentem a leghatározottabban: nem az.
Először is vegyünk sorra mindent. Jakabhegyi kollégiumban lenni fasza dolog, közismert és mindenki által elfogadott tény. Az sem utolsó, hogy az ötperces séta le az egyetemig lejtőn lefele igencsak megkönnyíti a késő diák helyzetét, lásd, tegnap (azaz kedden) jómagam is majdnem lekéstem az első Logika órámat, melyet nem mellékesen rögtön egy ZHval kezdtünk, mert Tütü szerint az “mekkora poén”. Ugyanis ha az ember jobb esetben felkel fél tízkor, akkor alkalomadtán van húsz perce elkészülni, kimosnia a csipát szeméből, további öt perc futva az egyetem, és még öt perc, amíg felmászik az ötödikre, mert még a tesisek is lusták, és lifteznek (az alaksorba!!).
Szóval az ember gyermeke felért a terembe, mely jobb esetben kicsi, de szellős, és megkezdi a tanulmányokat. Ez persze rosszabb esetben több, mint másfél órás, (azért csak rosszabb esetben, mert ha a szerencsés egyetemistának az összes órája tetszik, akkor nincsen semmi probléma) aztán irány a fél órás szünetre, ez kinek több, kinek kevesebb, az órarendtől függően. A fél órás szünetet el lehet tölteni lenn a Szenesben, (ami kicsi, meleg és esténként még orrfacsaróan izzadtságszagú is, már amikor az ember szórakozni megy), vagy a kellemes időre való tekintettel ki lehet ülni a botanikus kertbe, ami inkább félkert, mint egész, ugyanis a fele be van építve lakóházzal. A hiedelmekkel ellentétben, nálunk Pesten csöpp sziklakertben több növény van, mint a botanikuskertben, kivéve persze a kaktuszokat az üvegházban.
A szünet letelte előtt öt perccel az ember elindul, hogy megkeresse a következő termet, ahol valószínűleg újabb másfél órás szemináriumot kel eltöltenie, és ahol kiderül hogy referátumot kell csinálni jövő hétre már rögtön, vagy hogy éppenséggel három könyvet kell elolvasnia úgyszint a jövőhétre, és ebben a pillanatban, amikor ez megtörténik, még mindig csak szerdát írunk. Szegény szerencsétlen diák pedig fogja magát, felrohan kari könyvtárba, kiveszi a kötelezőket és bőszen nekiáll tanulni, hogy esetleg időben elkészüljön, vagy hogy leszoktassa magát az utolsó pillanatokban való elkészülésről. Tehát a hallgató elkezd felkészülni a referátumra, elolvassa a szövegeket, de persze kinn süt a nap, nem akar a koliszobában rohadni, lemegy a Papucsba vagy valamelyik másik lokálba vagy krimóba, mert az olcsóbb, s alkalomadtán megiszik egy fröccsöt vagy kettőt. Ha találkozna esetleg egy ismerőssel, akkor a fröccsök száma rohamosan elkezd nőni, aztán ha a két ember kollégiuma kompatibilis, és úgy vélik, hogy ezt érdemes folytatni, akkor a krimóból a kollégium felé veszik az irányt és partiznak egyet a tetőn, vagy valamelyik szobában úgy hajnali négyig-ötig. Aztán emberünk másnap reggel szintén kapkodva magára kapj a ruháit és szintén irány az egyetem, öt perc futás reggelnte és még öt perc lépcsőzés ugye soha nem árthat meg.
Valahogy imígyen szóla Zarathustra 😀

ANDREJ VOZNYESZENSZKIJ

SIGULDAI ŐSZ

Féllábon már a vasútkocsiban,
búcsúzom.
Nyár, elbúcsúzom,
már mennék,
a nyaralóban döngnek a fejszék,
deszkaházamat beszegezték,
már emlék,
legurult erdőm aranykoronája,
bánat, csend szövi át,
üres zeneláda,
amelyből elvitték a harmonikát.
Bennünk is csend
és űr idebent,
és elhagyjuk, mert hát ez a rend,
a nőket, anyánkat, a ház falait,
mindent ez a rend igazít.
ég áldjon anyám,
te törékeny,
selyemgubó-fi nom, áttetsző vagy a fényben,
erődet a nap sok gondja-baja nyűtte,
most ülj le.
barát, ellenség, elbúcsúzom,
belőlem arcotokat
fütyülve, robogva
kirántja most a vonat,
arcom belőletek is kisuhan,
hazám, búcsúzom,
nem sír a fi ad most, nem könyörög,
fűzfa leszek,vagy csillagfény az úton,
élet, mindent köszönök,
hogy a céltáblák kellős közepébe
akartam lőni a lőtereken,
hibáztam, és hálás vagyok érte,
és köszönöm most kétszeresen,
hogy a költészet tüze szétömöl
áttetsző bordáim alatt
s feszül, mint izmos férfi ököl,
mely a vékony kesztyűből kidagad.
„Andrej Voznyeszenszkij” – szeretnék
lenni, nem fogalom, hiú szó –
illatos arcodhoz simuló
„Andrjuska” legyek még
köszönöm, hogy az őszi ligetben
jöttél és kérdeztél valamit,
póráz feszült a kezedben,
rángatta kutyád, haza hítt,
köszönöm
az őszt, a kivirult örömöm,
s hogy általad magamat kibogoztam,
meg az együtt-virradt reggeleket,
az ünnepeket – hörgött a sarokban
feketén vett hanglemezed,
köszönöm neked.
De elmégy most,
amint vonatom kirobog, te is elmégy
vad víz-rohanású napjaim közül elmégy,
egymásból kifutunk, sietünk…
nem volt jó ez a ház minekünk?
Még itt vagy, mégis a messzibe veszve,
Vlagyivosztoki-messze,
tudom, él majd arcunk másolata
a barátokban és a fűszálban,
a természetet betölti maga –
nem marad űr utánad, utánam,
köszönöm, fák, elgörbült koronátok,
s hogy új levelet növelnek az ágak,
köszönöm törvényeiteket…
egy nő fut a lankán, fut lefele,
mint őszi ág leszakad levele…
ki mentheti meg?

(Rab Zsuzsa fordítása)

Péntek-szombat-vasárnap, címszavakban:
– Sutka, soksör, Mikivel balhé
– Old Rams, sör, Viki-Oli kamuházasság
– Honey Grill, sok sör, sok pálinka, hányás, rántotthúsos szendvics
– Mariannál alvás, “majd jövőhéten szexelünk”, 5-kor még részegen felkelni
– Deák ér, Laxszal Vácra, tüzijátékról lemaradás, Dunaparton
– Sutkában Viki: “Jóvolt? xD”, Részeg Somit hazavinni, Laxnál alvás
– Laxnál Mike Oldfield, Cicaaaa!!!,
– Itthon, “Nelly átjössz most! SOS!”, Nelly: “helyettem is!”

Tömören, persze kifejthetném, DE NEM MA!!!
majd ha megkérdezed 🙂

Azt hiszem életem egyik legszebb napja volt beleértve a méteres sorban állást, a tömegnyomort, és a tíz óra várakozást! Az, hogy láthattam őket, felért nekem mindennel, akár most meg is dögölhetnék, mert ugye a csúcson kell abba hagyni mindent. Hét éve vártam erre a napra és tegnap…!!!

Megállapítás No.1
Kicsit elegem van, hogy Terézanyut játszok a húszévesek felett, hogy én vigyázzak azokra akik elvileg felnőttebbek mint én. Csak minimálisan.
Megállapítás No.2
A Duna hideg, de a zoknim annál is feketébb!
Megállapítás No.3
Majdnem elkövettem életem eddigi legnagyobb baklövését, hogy egyik tetszik, de a másikkal fekszem majdnem össze. Baka Hoshi.
Megállapítás No.4
Vannak még emberek a régi életemből, akik emlékeznek rám 😀 Ennek nagyon örülök 😀

Érzem, hogy valaminek történnie kell, érzem, hogy valami készül, valami van a levegőben, valami, véget ért, valami vár, valami amitől picit fáj már a lelkem, de mégis boldog vagyok.
Kicsit zsibbadok most belül, kicsit kaparja a torkom, kicsit szorít és kicsit elrepít a semmibe. Kicsit méz, kicsit ecet.
Jó lenne tudni mi az. Látni, tudni, érezni akarom.

Mi lenne, tényleg, ha egyszer az életben megtudhatnám ami a másik szívét nyomja, és nem kellene különböző összeesküvés-elméleteket gyártanom?
Mi lenne, ha nem kéne leinnom magam, hogy könnyebben tudjak gondolkozni, merthogy te nem mondod el, mi a baj, az biztos. Mi lenne, ha egyszer, csak egyszer ebben a kibaszott életben józan ésszel tudnám felmérni a dolgokat, és nem egy tizenéves naiv kislány módjára?
Mi lenne, ha elmondanád az igazat, és nem hagynál ebben a kétségbeesésben?
Mi lenne ha egyszer rám néznél, majd öt nap múlva és elmondanád, hogy mi a helyzet, mi lenne ha megérteném, mi lenne, ha mindketten elfogadnánk?
mert ez így nem mehet tovább, mert megfulladok, valami megfojt, valami tompán szúr, sajog, és nem bírok létezni sem tőle…

How can you?
It is not a sane incident.
Tell me the real reason.
I am seized with the past that I cannot love.
How about truth? Did you commit a crime?
Why are you here? I have a cloud in silent.
Give me time to think just a little?

Mi lenne, ha adnék magamnak öt napot, mi lenne, ha egy fél életet, és addig nem látnálak, hogy gondolkozzak, hogy azokat el is felejtsem, mi lenne, ha egyszer csak eltűnnék a te életedből, a sajátomból, mindenki máséból?
Mi lenne, ha elmondanád az igazat?
Mi lenne ha nem kéne torkom szakadtából ordítanom, amíg meg nem hallod? Mi lenne, ha kinyitnád egy percre a szemed és észrevennéd, hogy szenvedek? Persze, tudod, te sem aludtál szinte előző éjjel, én sem. Éreztem a felőled áradó hideget és nem szóltál semmit hozzám, még csak rám sem néztél…
Mitől félsz? Miért nem mondod el az igazat?

Csupán azért kérek időt, hogy átgondoljak mindent, és átértékeljem a dolgokat..
Csupán azért kérek időt, hogy megérthessem, ha nem magyarázod el..
Vissza akarom kapni az elvesztett fejem…

Ez a nap alapjába véve nem az én napom volt, mindent elcsesztem.. persze utána maradéktalanul helyrehoztam, már amit lehetett, mert ami egy félreértésen alapul azt nem lehet..
Na persze csak igényesen, mert azt csak úgy lehet.
Van olyan, amikor két ember elmegy csak úgy egymás mellett. Mert az egyik elfoglalt, a máik is, de mással. És nem vesszük észre, hogy valójában mégsem olyan egyszerű a dolog, mint ahogy azt mi látjuk. Mert vegyük például azt a tanmesét, mikor… áhh, ezt inkább nem írom le, azt hiszem.
No persze, modt fgondolkodhatnék, hogy mi lett volna, HA. De az ilyen mondatok alapból halálra vannak ítélve, mert nem úgy történt, ahogy az embere jónak látta volna, hanem ÚGY. Úgy, ahogy valójában történt.
Van olyan is, mikor az ember elveszíti a fejét, igen. Ösztönléányek vagyunk, vannak szükségleteink. De a menekülés nem egyenlő az ösztönökkel. Mármint, ha valaki egy másik emberbe menekül. Tudom, hogy nem, mert csak tudom és kész.
“Néha félek a közeledben lenni.”
Nem tőlem félsz. Magadtól. És nem tudom sem én, sem te nem tudod, hogy miért van ez. Hogy félsz. Mert te is elveszíted a fejed, meg én is. Holott lehet hogy csak meg akartunk köszöni valamit a másiknak, vagy éppenséggel nem tudtuk volna máshogy kifejezni, mert van ilyen. Egyszer az életben előfordul, biztosan.
A szavak nem mindig elegek…
Barátok. Mert ugye azok vagyunk? Ugye nem több egy szóval egy érintéssel sem? Ugye? Mert végtelenül hálás vagyok Neked is, hogy kitartasz mellettem. Tartoztam egy vallomással és elmondtam. Féltelek, így el kellett mondanom.
Engem is féltenek.. Hogy egy pár szem vagy arc, egy mosoly elvarázsol és ugyanabba a hibába esek még egyszer. Sasu, életem, imádlak, de tudod: ő nem Nikola, ő más, ő nem olyan, érzem. Te is kitartasz mellettem, és ne haragudj, hogy néha elbeszélünk egymás mellett, és igenis mondd ki, ha valami fáj! Kérlek, és könyörgök neked, mondd, mert nem értem mindig a tekintetedet.

Azt hiszem van egy pár dolog, amit ma este át kell gondoljak magamban, és nem biztos, hogy kellemes lesz, mindenesetre, ezt az egy blogbejegyzést leszámítva (amit a külső nem-értő-szem olvas nem is érti) magamban tartottam. Erről többet egy szót sem, csak a bizonyos illetőkkel.

(c) a jogok mind, mind ENGEM illetnek meg! x”DDD

Tervezgetem, hogy hogyan megyek, mivel megyek, és mivel jár az, ha Pécsre kell mégis mennem. Már egyáltalán nem zavar, habár itt hagyni azokat az embereket, akiket szeretek, az kellemetlen, mi több borzalmas, de le kell menni, mert ebből nem lesz ELTE.
Két kollégiumot szemeltem ki, s habár egyikbe sem lehet még jelentkezni, igyekszem ösztöndíjjal megúszni a dolgot.
Ha lenn leszek, (ami augusztus elején derül ki), mindenképpen kell vennem egy használt laptopot a biztonság kedvéért, de leveleket csakis postai úton fogok mindenkinek küldeni. Majd gyűjtöm a címeket, mert lehet, hogy nem lesz pénzem laptopra.
Majd az állomáson könnyes búcsút veszek mindenkitől, felpakolom a bőröndöt és a túratáskát, felcsüccsenek, és ha kigördül az állomásról számba veszem, az eddigieket és az előttem állókat, leszállok, majd fel a 30-as buszra egészen az egyetemig, majd felbattyogok a koleszba és elrendezem ügyes-bajos dolgaimat. Ennek végeztével leülök az ágyamra és nekifogok az első levélnek. Aztán party, gólyatábor, satöbbi.
Egyszer csak felnövök, nem?

igen, kiröhögtem az érettségit. kész vicc x”D
Na persze, ami a magyart illeti.
Jó, jó, nem voltam sem szabatos, sem túlságosan összeszedett, de 50-ből 37-et adni a szóbelire az sokkoló. Jó, jó, két százalékot javítottam rajta, de azzal meg mire megyek?
Hát PÉCSRE fiam! 😀

nos A Suti, így nagy A-val a neve előtt.. Igencsak furcsa dolgok történtek Vácotton, ez nem is kétséges 😀 Elvesztettem az Asztalontáncolási-éneklési-szűzességemet, Végülis a srácok rábírtak, kifejezetten pedig hátömm 😀 mindegy, lényegtelen. A parti vége felé pedig a mikor a hangulat a tetőfokára hágott volna, pont vége lett, menni kellett haza a 4:35ös vonattal. azt a félórát, amíg kinn vártunk.. hátömm khm.. Amiiival ééés mééég.. khmm.., mindegy, annyi a lényeg, hogy szívesebben lettem volna máshol, de ne rohanjunk előre.
Suti, szombaton ugyanitt ugyanekkor 😀

A Seholsincs-királyság határában áll egy hatalmas cédrusfa; kicsavarodott ágain már megaszalódtak az apró levelek, törzsét ezer és ezer apró ízelt ember lakja, gyökerei közt szőrös népek vájkálódnak. Hajnalban, mikor a nap szemeit dörzsölgetve kimászik az ágyából, felveszi köntösét és belebújik a papucsába, kibotorkál, a félhomályban felteszi főni az első feketét, s míg az lefő, addig fogat mos.. szóval, mikor a nap felkél a Seholsincs-királyság határában, a cédrusfára esik első álmos pillantása.
Tovább, a cédruson túl bokrok zizegnek a harmatgyöngyök súlyától, visszacsillantva minden hajnali sugarat, szikrázik a cserjés a pirkadat alatt. Vékony ágacskáikon korai gyümölcs zöldellik, néhol már sárga és piros. Méhek reggeli döngicsélése és daloló madarak éneke veri fel az éjszakát – s az, mint aki álmából riad megijedvén a trombitaszótól, s lefordul az ágyáról, – majd lassan elkullog.
A Seholsincs-királyságban megvirradt.

érzed?

Széékely Zoltán naplójából idézem a következő sorokat:

…Bözsike barna szemeiért mondjuk mit meg nem adnék, ha hasonlóan közelről tanulmányozhatnám, sőt, mi több, az sem zavarna, ha el kellene futnom előle, ki az esőbe, valami rétre, ahol a háttérben egy ódon kis kastély áll.
Furcsa volt ezután az álom után felkelni. Nyugtáztam magamban a dolgokat, és tudom, hogy minden más sokkal izgalmasabb dolog is történt ebben az agyszüleményben, de nekem mégis ez maradt meg, ami nem kicsit cinkes helyzet.
Persze kinek a pap kinek a paplan, no hát mit lehet tenni?
Meg lehet-e Parancsolni valamely szellemnek, hogy ne gondolkozzék? Tény, az utóbbi pár hétben olyasmi vagyok, mint egy élőhalott, vagy egy kósza árny, és ez kellőképpen zavar ahhoz, hogy elgondolkodjak a dolgon, csak így, magamban, és mérlegeljem pro-kontra, és erőteljes megérzésem, hogy az egyik irányba igencsak el fog tolódni. Egészen addig, amíg nem váltok vele pár szót, mert eddig még mindig olyan, mint Nikola volt Anno.
Apropó Nikola. Mind a mai napig azt hittem, hogy ha újra meglátom, szerelmes leszek újra. S lám, mégsem. Azt hiszem, csütörtökön találkoztam vele, a Deák téren, cigarettázás közben, még egy pár teljesen idegen ember mellett, ráadásul Mátrai Tibor és Szegedy Dorottya társaságában. A várt hatás elmaradt, csak a szeme színe, és szőke haja csábított el újra, egyetlen röpke pillanatig, és megszakadt a varázs.
Nem vagyok hülye, remélem. Tudom, hogy mikor mit szabad gondolni, hinni, esetleg remélni. Tudom, hogy ezt most nem.
De no mégis hát, tehet-e az ember mást, ha egyszer ilyet álmodott? 😀

Székely Zoli komótosan lépkedett a Szentkirályi utcán, a sarki ábécéből visszafelé. Cigarettát vett, hogy azzal elüsse éhségét, majd leült az járdapadkára. Egy percig elmélázott azon, hogy szegény emberrel, mi lesz. Szegény, aki a sarki boltból szintén cigarettát akart hozni, csak épp piros ballonkabátja zsebében, a cigaretta lapult, ahogy tudott, majd egy erőszakos bolti alkalmazott keze előrántotta, és a száj azt harsogta: polisz.
Egyértelmű: tolvaj volt. Közönséges bolti tolvaj, aki, miután valamilyen módon távozott a boltból, melyet Zoli a járdapadkán való szivarozás miatt nem láthatott, a Trefort utcai jelzőtáblához között biciklit rugdosta. Lehajolt, hogy megnézze jobban, kezébe vette a láncot, megtanulmányozta a lakatot, majd egy ember rászólt, “Aztabiciklithéééé! Mennyééééinen!”
A tolvaj elsétált, vészesen közeledett Zoli felé, aki suttyomban eldobta cigarettacsikkjét, tüntetőleg elfordult, és azon tanakodott, hogy ha odaér hozzá – mert bizonyosan átkel az utcán, átjön az ő járdájára, és kér egy szál cigarettát – hogyan utasítsa el.
Székely nem töprengett sokat, a tolvaj, mint imént kifejtettem, átkelt az utcán az ő járdájára, és lenézett rá. Hatalmas barna szemeiben (vagy zöld volt?) komorság ült, beesett arccal, savanyú képpel állt a világhoz talán, neki nem volt semmije, neki meg igen. Aztán szóra nyitotta a száját, és ismeretlen nyelv ütötte meg a fülét.
Tudott az anyanyelvén kívül még két nyelven, és további tízet hiba nélkül felismert, ahogy ezt is. A tolvaj balkáni volt, hadart és cigarettát kért. Székely úgy tett, mintha nem értette volna – holott a cigaretta szót mindenki érti – és kérdően tekintett a megviselt férfira.
– English?
A férfi bólintott, Székely belekezdett, hogy ugyan mit akar ő tőle, hogy mi történt a boltban és mégis, úgy egyáltalán. A másik komoran bólintott, és kinyögött egy yes-t foghíjas száján. Székely megismételte a kérdést: Cigaretta kell? Válaszul egy odaköpött da-t kapott. Nesze neked emberség.
Kibányászta zsebe mélyéről a doboz cigarettát. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy kivesz külön az idegennek egy szálat, de az illendőség úgy kívánja, hogy a másik fél maga vegye ki, és győződjön meg róla, hogy zárjegyes, hogy tisztán cigaretta. No és ha mégsem, akkor is kit érdekel. Így hát a másik felé nyújtotta a dobozt, marka görcsösen szorította a papírt.
A nyúzott férfi érte nyúlt. Mutató- és hüvelykujjával megfogta a dobozt, s próbált egy szálat kihalászni a frissen felbontott csomagból, melyet a szorító marok nem engedett. Egy másodpercnyi kínlódás után a tolvaj keze egy másik szálra csúszott, barna mocsokfoltot hagyva a nem-minőségi cigaretta szűrőjén, és főhősünk rettegve konstatálta: azt a szálat bizony már nem fogja elszívni. no nem mintha finnyás lett volna. Eközben a másik éppen két szálat akart kihúzni, Székely picit megrettent, kettő kell? Leheletnyit lazított markán, és a fehér koporsószeg kicsúszott a dobozból.
Tüzet kért.
Székely Zoltán pedig hazudott; nincs.
Sem gyufa, sem öngyújtó. Nincs.
A tolvaj elment, elkullogott, tovább a Szentkirályi utcán, és Székelynek eszébe jutott, hogy a nyelv, amin az ismeretlen balkáni tolvaj köhögött, csakis bolgár lehetett.
Meg sem köszönte.

Ha mindent egybeveszek, akkor a milliomodik elbocsátó szépüzenetemet írtam meg ma képzeletben. Persze kivitelezni nem tudom. Pár szó fogant meg a koponyám körül, azt kéne egy masszává gyúrni, csak úgy pilinszkysen. meg kéne már írnom. Mindenkinek jó lenne..
Ma már nem reszketek a tekintetedre.
Egyetlen egy út van, ahol elindulhatok, és az a sajátom. Nem másé, nem a kitalált személyiségé, az enyém, egyedül.
Én kaptam, én járom végig, ha kell egyedül.

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak

Nem szeretlek már,
megindult a föld és csillag hull az égről,
de nem azért mert csillaghullás hava van,
hanem mert lehullott homlokodról is egy
annyi magányos éjjelen szőtt glória:
a szerelmem,

Epizódszerep jutott, nem bánom, ne érts félre. De többet nem kérek ebből.

ne ígérj semmit: sem azt, hogy szeretsz, szeretni fogsz.
ne ígérd, hogy velem leszel, ne ígérd, hogy emlékszel majd rám.

Nem kellenek üres ígéretek.

Inkább semmit se mondj, mintsem lehazudd nekem a csillagokat az égről.
Inkább hazudj, de az legyen igaz, mintsem olyat ígérj, mit nem tartanál meg úgysem.

Nem kell megígérned semmit. Tudom, hogy mi igaz, és mi nem.

Látlak Téged.
Nem csak nézlek, Látlak is. Tudom, milyen vagy, még ha el sem mondod.

Azt hiszem, hogy nem is kell semmit írnom, csak hallgasd meg ezt a dalt. Mér tudod, hogy mit akartam valójában (s)írni…

Gyűlölhetnélek is.
Érdekes módon nem.
“mint lámpa ha lecsavarom”
fehér fény és lámpa lettem?
“Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet”
Hát megmutattam a teljes alázatot,
hogy a világnak, kedvedért ellentéte vagyok
És jó ég, hány naiv dal hagyta el ajkaim,
hányszor táncoltak múzsák
képzeletem ringó szárnyain
hányszor léptél, te bűnös, te tudatlan
lelkem gőzölő ingoványaira
és hányszor támadt fel a keserü szél
éktelen haragja
Hányszor úsztam önmagam vérében
hányszor merültem el a kétségbeesés
tengerében
“Vár állott, most kőhalom”
“magam talán középre állok”

Hiába kapaszkodom
Az egyetlen fonálba
Vágja a markom
Az útvesztő végét nem találom
Éget, fáj és vérzem
Vörösen csordogál a fájdalom
Én a mindenséget, magamat
Kívánom
Neked adni, s magamból
Közben nem marad
Csak üresen ásító
Lüktető húscafat
Áttörhetetlen falat
Állít elménk
Elénk
Száguldok, hogy megelőzzem
A felénk
Közelítő tél szelét
Mindent gyűlölök benned
A világ állított
Ellentétemnek
Gyűlölöm benned
Önmagamat
Gyűlölöm minden
Gondolatunkat
Mert szeretni így tudlak
Egyedül téged
Mert rádnézek
És magam látom benned
És ezt te – földhözragadt
Angyal – nem értheted
S minthogy elmondani
Nem tudom
Úgy papírra vetem:
„ a semmiért egészen”
Hazudj és én ezerszer elhiszem
Az ezerszer meggyalázott
Vörös tintával kimondott
Szavakat:
Szív ne dalolj
Szem ne árulkodj,
Érintés tüze hát lohadj
Nem akarom elárulni
Sem megölni önmagamat.
2011. 04.15.

„A nem közönséges embernek joga van lelkiismeret-furdalás nélkül átlépni bizonyos akadályokon, de csak az esetben, ha eszméjét, talán az egész emberiség számára üdvös eszméjét másképpen megvalósítani nem tudja.” /Dosztojevszkij/

„A cél szentesíti az eszközt” hallhattuk sokszor az igencsak ismert szavakat Loyolai Szent Ignáctól, mely machiavellisztikus kifejezésmódjával számos mozgalmat, majd később marxista és nacionalista eszméket szült. De mi az igazság emögött?
Ebben az írásban próbálom részben megcáfolni a fenti Dosztojevszkij idézetet, melyben a cél csak akkor szentesíti az eszközt, ha az a közjó és a világ érdekében áll.
Persze kell mindehhez egy rátermett ember, aki nem közönséges, akinek szilárd elképzelése van a világ és az élet működéséről, hatalmas kitartással és intelligenciával rendelkezik. De hogyan is jellemezhető az ilyen ember?
Rögtönzött közvélemény-kutatásban a következő kérdésekre vártam a választ:
1.) Milyen a nem átlagos, nem közönséges ember?
2.) Mennyiben térhet el a normáltól?
3.) Feljogosíthatja-e ez a képessége kivételes cselekedetekre?
4.) Kiterjesztheti-e ez alapján egyéni eszméit a közösségre, ha ezen eszme jót tesz a közösségnek?

A megkérdezettek többsége szerint a nem közönséges ember felmutat olyat, amire nem mindenki képes, a végletek embere, legtöbbször különc. Abban a kérdésben, hogy mennyire térhet el a normáltól, számos különböző választ kaptam: voltak, akik szerint akármennyiben, akár teljesen eltérhet az átlagtól, ha már egy nem átlagos gondolkodású emberről van szó, és voltak, akik az ellenkezőjét állították, azaz a társadalom szerint nem lehet szembetűnő a különbség, mivel az egy idő után kivetné magából. A harmadik kérdésben általában kétféle választ kaptam: az egyik szerint határozottan nem jogosítja fel az illetőt, hogy kivételes cselekedeteket vigyen véghez. A másik fél kissé tartózkodóbb volt: a körülményektől függően akkor, és csak akkor vihet véghez bizonyos dolgokat, ha az a közösség érdekeit szolgálja. Ezek alapján mindenki egyöntetűen azt hangoztatta, hogy csak abban az esetben terjesztheti ki eszméit, ha az megegyezik a köz érdekeivel.
Általános tendencia mutatja, hogy a közösség érdeke nem mindig egyezik az adott „nem-átlagos” ember eszméivel, ideáival. Számos példát találhatunk rá a történelemben, a türannoszoktól kezdve a bolsevizmus vagy a német nácizmus elrettentő iskolapéldáján át, melyeket mind hasonlóan zseniális, végletekbe fulladó, már-már megtébolyodott emberek idéztek elő, alátámasztva a fenti állítást. Ellenben ugyanennyi példa igazolja, hogy ilyen esetekben a közjó érdeke nem egyezett az adott „nem-átlagos” ember eszméivel: felkelt ellene, és kivetette magából a megdönthető, kényszerített ideákat.

Az új eszmék alapján való újraszerveződés mind politikai, társadalmi, és etikai szinten mindig kockázatos volt. Olyan idea, nincsen, mely mindenkinek jó lenne, ami mindenkinek az érdekeit szolgálja. Az adott ”nem-közönséges” emberünk pedig foggal, körömmel harcolhat eszméinek megszilárdításában, nem érhet célt, csak az etikai és erkölcsi normák kitörlésével, majd újraírásával, akárcsak Orwell 1984 című regényében. A múlt kitörlésével, a társadalmi normák újrateremtésével olyan társadalmat hoztak létre, mely örökérvényűvé, múlt és jövő nélküli egyhangú szürke életformává vált. A politikai rendszer az elnyomás következtében megszilárdult, a létező vagy éppen kitalált hatalommal szembeszegülni kívánó Winston Smith az az ember, aki átlátja az éppen létező világ működését, az emberek gondolatainak szabályozását.
Winston lesz tehát a „nem-átlagos” ember. Társadalmi és politikai változást akar, így egy bizonytalan módon született (vagy létrehozott) elméletbe, Goldstein könyvébe és eszméibe kapaszkodik, harcol az elnyomás ellen, naplóba kezd, ami magában bűntény, és ezt tetézi, hogy Juliával találkozgat. Tehát mi is most Winston? Nem közönséges, határozott erkölcsi társadalmi és politikai világképpel rendelkező alak, mely szemben áll világának a normáival. Nem mutatja, a felszínen nem látszik, hogy szembefordult volna azokkal, nem néz Juliára, mikor találkoznak, elbújik naplót írni, a könyvet úgy csúsztatják a kezébe táskástól a tömeg közepén, hogy észrevétlen maradjon. Mégis eltér a normától, még ha csak gondolkodásmódban is, ezzel pedig bűntényt követ el. Ebben a totalitárius rendszerben viszont nem lehet senki sem más, mint a többi.
Az, amit Winston közvetíteni kíván, egyáltalán nem lehetséges: a Párt leszámol minden ellenséggel, kitörli őket a történelemből, a világból, amelynek már nincsen történelme. Mégis, mikor ráeszmél a Könyv olvasása közben, hogy az elbutított agymosott és létminimumon tengődő tömegek ereje mégis mekkora, megpróbálja elképzelni a pusztítást, melyet az okozhat, és ezt a duplagondol elve alapján elkönyvelhetjük sikernek. Gondoljunk csak bele: átlépte a gondolatmosás akadályát, sikerült kivédeni azt a propagandaháborút, amivel a tömeget, és vele együtt őt is butítják, sikerült leküzdenie a lelkiismeret-furdalást is, ha volt neki.

Ezekben a diktatórikus rendszerekben a cél tehát szentesíti az eszközt, mégha az csak egy szlogenben vagy egy jelszóban is védi csak a közösség érdekét, (vehetjük példának a Rákosi-kultuszt, vagy bármely más diktatórikus rendszert, mely az elnyomott tömegekre alapul) de mi van akkor, ha az eszme nem egy csoportban, hanem egy egyénben születik meg? Ebben az esetben az egyénnek magának kell kiharcolnia az eszme terjedését, bizonyos reális vagy irreális cselekedetekkel, mely leggyakrabban csak az adott „nem-közönséges” egyénnek tesz jót. Lehet ez egy újabb forradalom, vagy egy szánalmas próbálkozás egy forradalom kirobbantására, állításunk máris beigazolódni látszik. Tehát keressünk egy ifjú feltörekvő, határozott céllal rendelkező egyént, aki változtatni akar a világon

Szerencsés választás Julien Sorel, mint feltörekvő fiatalember, aki jelen esetben túl későn jött a világra ahhoz, hogy a nagy példakép, Napóleon seregébe csatlakozhasson, és a felemelkedés egyetlen reményét a papságba helyezi; egy komplikált és paradox jellem: becsvágyó, gőgös és naiv. Fellázad a lenézéssel szemben, az önbecsülése igen nagy, viszont emellett szinte egész életében rákényszerül a szerepjátékra („jól játszottam a szerepemet”) Ebből fakadóan roppantul bizalmatlan, képes összeesküvés-elméletek gyártására is (például Mathilde szobájában), és már-már betegesen gyanakvó.
Az új forradalomba vetett hite végletekbe csap át: úgy vélekedik, mintha háborúba, csatába indulna és harcolna: „feladatot teljesített, hősi feladatot”, „részletes haditervet dolgozott ki”, és mikor Altamira gróffal találkozik, megértő társa talál a republikánus forradalmárban: olyannyira, hogy egy pillanatra elfeledkezik szerepéről, és leveti a maszkot.
Julien Sorel célja tehát a forradalom megvalósítása, eszközei ehhez pedig mások megvezetése, és ebből kifolyólag a ranglétrán való felkapaszkodás. Az, hogy ez mennyire etikus, vagy nem etikus, nem lehet objektíven megítélni: a saját lelkiismeretén való átlépéssel, és ezáltal a többi ember kihasználásával elért cél az érzelmi káoszban, amit ez a fajta viselkedés okoz, nem vihető véghez, így saját eszméjének áldozatává válik. De Renalné megölési kísérletével az utolsó érzelmi akadályt próbálja elhárítani, hogy ne álljon semmi előtte, de viselkedése kirívó lesz a társadalom számára, és az kiveti magából.

Másra ráerőltetni az akaratát senki nem tudja: a világ mindig ellenáll az ilyesfajta törekvéseknek, és ha csak hosszabb-rövidebb időre is képes megtűrni, a „nem-átlagos” emberünk soha nem tud olyat kitalálni, ami mindenkinek jó lenne. Ami mindenkinek jó, az már átlagos, és a definiálhatatlan „nem-közönséges” ember általános tulajdonságaival ez nem egyeztethető össze. A kudarc, a bukások, mind azt jelzik, hogy a cél, amiért az adott illető küzdött nem jó mindenkinek, így nem valósítható meg.
Nem volt megvalósítható Winston elmélete, mert az elnyomott, tudatlan, és korlátozott világ keretei között a szabadág csak zűrzavart szült volna; nem volt megvalósítható Julien Sorel célja sem, mert önkényes szándékkal semmi sem maradhat örökérvényű, és ugyanígy a történelemben sem. Nem volt soha egyetlen Nagy Testvér (aki soha nem halt meg, és talán soha nem is létezett), hogy összetartson egy olyan világot, ahol talán nem is létezik semmi, a totális diktatúra rendszerén kívül. A történelemben a „nem-közönséges” emberek mindig léteztek, mindig hús-vér emberek voltak, önnön hibáikkal, és mindig a saját elméjük és „nem-átlagos” jellemük csapdába estek.

„A nem közönséges embernek joga van lelkiismeret-furdalás nélkül átlépni bizonyos akadályokon, de csak az esetben, ha eszméjét, talán az egész emberiség számára üdvös eszméjét másképpen megvalósítani nem tudja.” /Dosztojevszkij/

Formáljuk kicsit újra a „nem-közönséges” emberünket.
Joga van. De ha ember, úgy lelkiismerete is van. Ha lelkiismerete van, akkor képtelen bármilyen borzalmas tettet végrehajtani, hogy megvalósítsa a célját. Tehát ennek az embernek nincsen lelkiismerete.
Az eszme nem mindig jó. Van amikor végzetes, van amikor üdvözítő, így számos permutáció lehetséges. Íme két gyakori példa:
1.) Ha az emberünknek nincsen lelkiismerete, az eszme rossz, az eszköz rossz, a cél ezért nem lehet nemes. Utópia lehet, de az utópia azért utópia, mert egy elképzelt szebb jövőt akar ábrázolni. Az is marad.
2.) Ha az emberünknek van lelkiismerete, vagy éppenséggel volt, és a cél nemes, az eszköz – a lelkiismeret meglététől függően – lehet rossz vagy jó. Ezt az emberiség ítéli meg.

Az emberiségnek márpedig általában igaza van. Amit nem szeret, nem fogadja el, nem teszi magáévá, és ha a cél, az adott eszme nem szolgálja a javát, nem megvalósítható, semmilyen eszközzel. Az eszme, melyet megvalósítani igyekszik emberünk, mindenképpen közös érdeket kell, hogy szolgáljon, hiszen eddig is akadt rá bőven példa: Csak a jó cél szentesíti az eszközt.

Annyi mindent kéne írnom, annyi tisztázatlan dolgot kéne megbeszélnem, mindenkivel az életemben, annyi dolgot kell még elmondanom mindenkinek, hogy aggódom, féltelek, hogy vigyázz magadra, mert fontos vagy és félek, hogy nincs elég időm, hogy az összes számomra fontos embernek elmondhassam. Nincs ennyi időm a földön, mint ember.

Hogy mi lesz ezután?
Hát jó kérdés. Olyan se veled se nélküled dolog, mint Brian és Justin vagy Shane és Carmen, fogalmam sincs. Nem érdekel, perpillanat nem.
Anyám miatt viszont kivagyok.
Nem szól semmit, csak csendben ül, hallgat, mintha attól hogy nem beszél róla, nem is létezne semmi ebből a számára rémálomszerű dologból. Pedig ha ismerné, vagy ismerne engem, akkor tudná, hogy ezzel semmi gond nincsen, hogy rendes ember.
Félteni lehet, de bizonyos határokon belül.
És mindez az alapján hogy most X vagy Y kromoszómát kapott.. ez a legfelháborítóbb az egészben.
Mert mondja hogy azt szeretné, ha boldog lennék, és neki mindegy hogy kivel, de mégis.. Van benne valami, ami azt sugallja, hogy eltilt, hogy megvet, amiért ezt csinálom, hogy nem szabad, mintha komolyan törvényellenes lenne, és én lennék a világ legnagyobb bűnözője.
pedig én csak boldog akarok lenni.

Zuhanok képzeletem trapézrúdjáról
belém marsz, és beléd marok
kiserken a véred, én meghalok,
majd fel és még feljebb,
Felfele zuhanok.

Néha tudom, hogy veszettül kevés vagyok
megölsz, de te nem is vérzel
zsong az elmém és lidércem leszel
Múzsa várom csókod,
s én kárhozzam el.

Ne hagyj földet érnem; veled vagy nélküled
a zuhanás jobban csábít,
arcod fénye még jobban elkábít,
s még jobban szomjazom
lelkednek cseppjeit.

2011. 03. 14.

A mai az egy eszelősen jó nap volt. 😀
Istentelenül boldog vagyok, még ha a nap vége, mikor visszaértünk Vácról kissé nyomottabb hangulatban telt. Boldog.
Kételyek vannak, mindig lesznek, és nem merek bízni, mert félek.
De nem érdekel. Egyelőre. Nem érdekel, mert boldog vagyok.
Néha egy pillanatra átlátom a dolgok lényegét és működését, és akkor meginog a magamba vetett hitem, de az is elmúlik.
És újból és újból, rosszul és szarul, és aztán jól, majd mesésen, és megint elölről, akár a körhinta.
Most fent.

Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

Hát az idő márpedig telik, és mintha a kezemre akarja játszani, akkor telik, amikor akarom, hogy teljen, amikor az kell hogy lelassuljon, akkor meg lelassul.
Mindeközben a dolgok gyorsulnak, hurrikánként söpör át rajtam, és nem hagy semmit.
Tüzes forgószél, és felperzsel, és nem tehetek ellene semmit, és nem is nagyon akarok. De mi van akkor, ha ez csak agy színjáték, mi van akkor ha csak egy álca, egy alibi, felvágás, mutogatás, és dicsekedés, hogy vagyok én és létezem.
Mikor persze mindeközben ott van ő, és egyedül ő, a megváltoztathatatlan, a megismerhetetlen, az egyedüli, az egy. És nem tudom, és nem érdekel, hogy mit gondol, hogy mi vagyok én neki, vagy mi ő nekem, nem akarom tudni legbelül. Ha kimondom, talán megszűnik.
Félek, hogy nem lesz mellettem, és félek, hogy mellettem van. Félek, hogy melyik pillanatban sírok, melyikben mosolygok. Mindig mosolygok. De van egy-egy szó, egy-egy elejtett név és mondat, egy-egy árulkodó pillantás, és fáj, rohadtul fáj. Ő megteheti, én meg nem. Mert ő az egy, az egyedüli.
Én is megtehetnék bármit, bárkivel, csak engem nem visz rá a lélek, mert van ő. És miatta nem teszem meg. De neki, bármit megtennék.
Bele szövött a hálójába és én ostoba (vagy nem ostoba) módon belesétáltam. Jó-e ez nekem, avagy sem, ezt mindenki ítélje meg maga.
Mindenesetre
mindezek ellenére
boldog vagyok…

Itt állok és azt sem tudom hol
Vagyok, és ki vagyok, és mikor
Szakad rám az apokalipszis
Bomló gyönyörében
Az ég, mikor omlik össze
A tér, hol tágul és hol foszlik-
Színek fakulnak, szürke
És kék a világ, de
Hol vagyok én, hol és mikor?-
Lehet, hogy nem is létezem,
Talán nem alszom
És nem is lélegzem
Be a világ bűzös fertőjét,
Nem is írok, nem is hallgatok
Ki, hol, mikor, és miért vagyok?

Itt állok, de nem tudom hol-
Az összes határ eltompul,
A folt felélénkül
Lelkemen, múltamban minden
Elévül, a lét érvénytelen-
Minden egyes ocsmány tettem,
Minden szép szó,
Egykori bujaságok,
Vágytól ködös tekintetek-
És semmit sem kérhetek
Tőletek- Egy kósza percet
Kérnék, ha lehet:
Maradjak meg annak, ki most
Nem tudom mikor,
Miért, hol, hogyan vagyok.

Tizennyolc év és én itt tengődök
Összetört álmaim prizma tengelyében
Brokát-kárpitos selyempárnán
Nyugvó fejeket köpök tele
Hullámzik a lég
Rezzen forr a tér az ég
A föld a meggyötört
A tér a tér lobban a tükör
Összetört az álom és elgyötör
A méreg szertefoszlik
A szempilláim tövében
Szerelmeim forró ölében
Szálló szóló szoprán
Cseng bong és busong
Jajong a tájon
Az álom elszáll és bánom
Fejemet a falba mártom
A perc mozdul
A harang nem kondul a kolomp
Nem cseng csengő nem bong
A hegedű húrja
Nem muzsikál
Minden áll és minden áll
Tompán sajgok és dúl a háború
Tizennyolc éve rohanok és a
Prizma-tükör tengelyen belül
Brokát-kárpit párna
Dérlepte égett és molyrágta
Tizennyolc év és elrohadt
Minden
Összetört álmaim prizma-tengelyében

Írhatok hozzád ezernyi verset,
Nyelhetem az elfolytott
Keserű könnyet
Téphetem lelkem beforrott
Sebeit,
Semmi nem maradhat
Ugyanaz
Tönkreteszlek téged
És magamat

2011. 02. 12.

Igazából a legrosszabb az egészben az, hogy még mai napig, ha meglátok Róluk egy-egy képet ugyanúgy megdobban a szívem.
Ugyanaz az érzés kerít hatalmába. Kitárgyaltam már mindegyiküket nem egyszer, nem kétszer, mégis, soha nem fogom abbahagyni. Ők a múzsáim. Az a három ember az életemben, akik érzelmi téren a legmeghatározóbbak voltak, és azok, a mai napig is.
Sorrendben: Deita, Nikola, Bea.
És érdekes módon, mindegyik egy különböző dolgot képvisel.

Vagyük például Deitát. Irtó sok versemet címeztem hozzá, többnyire szonetteket, petrarcai szonetteket, de csak azt. Ő az én fekete démonom, az első múzsám, aki felszabadított. Megtestesíti számomra a gyengédséget, a gondoskodást, az odaadást, és ezeket mind ki is hozza belőlem. Észre sem vettem, hogy szerelmes vagyok, csak amikor őrjöngő féltékenység fogott el.
Vagy például Nikola. Szégyen nem szégyen első pillanattól kezdve fő momentumává vált eddigi életemnek. Holott nem is ismerem. Hozzá többnyire shakespeari szonetteket írtam, a szőke démon, egy pokolfajzat egy angyal arcával. Persze istenesen beleszerettem. Átérzem emiatt Juhász Gyula összes Anna-versét. A nyakkendő elrontott, a köszönés hibádzik, az arc, ami egykoron a retinámba ivódott fakulni látszik, az a szőke haj, a fagyos kék szemek…
De Bea más volt. Egy földre szállt angyal, egy kis darabja a mennyországnak . Egy apró bűntelen és bölcs lélek, a harmadik múzsám. Novellákat írtam róla. Persze senki sem vette észre, hogy az én vagyok és ő. Mert ugyan ki venné észre?

Talán ha egyszer újra találkozom velük elmondom nekik, hogy mit éreztem akkor, amikor. Talán elfogadják, talán le sem reagálják, talán hülyének néznek. Deita tudja, Nikola tudja, Bea sejtheti, de nem számít. Talán majd nekik is elmondom azt, amit most ide leírtam, hogy mekkora hatással voltak rám, és hogy a puszta létezésükkel hogyan kanyarították életem ösvényét holtvágányokra.

Egyáltalán kinek írom most ezt a bejegyzést?
Talán magamnak, talán Neked, talán a Triumvirátusnak, lényegtelen. Leírom, mert ezt látom helyesnek. Aztán ha esetleg kérdésed akadna, keress meg, tedd fel, és én majd elgondolkozom, hogy csak a szerelem szépítette meg ezeket az embereket a számomra, vagy a valóságban is ilyenek voltak-e…

Írnék.
Mindent.
Leírnék mindent a kibaszott életemről, minden egyes apró és mocskos részletet. Mindent, egytől egyig, mindent, ami bánt és fáj, mindent, ami történt velem. Aztán elolvastatnám mindenkivel, aki az életemben előfordult legalább egyszer.
Mindent.
Írnék.
Csak fáj.
Rohadtul fáj, minden egyes momentum, ami nagyobb súllyal rendelkezik az életemben~
Fáj.
De azért írnék.

Most személy szerint úgy néznék valami borzalmas kommunistagyűlöletet keltő filmet. Ha már az 1984 nem elég. Pedig az is pont az, csak másképpen.
Vagy valami francia filmet ugyancsak a második VH-ról. Egyszer belekukkantottam egybe a TV5Monde-on, aztán Amiii ordítozása miatt (mert állandóan ordít, ha nem demagóg, népbutító műsort nézek, amit ő akar) kikapcsoltam.
Esetleg egy német filmet a nácizmusról, vagy szovjet filmet a szocializmusról.
Ez egy ilyen történelmi és gyilkolászós nap azt hiszem.

Tegnap csináltam egy csatosfüzetet.
Elkezdtem belemásolni mindent, amit imádok, Guillaume Apollinaire, Juhász Gyula, Bertolt Brecht, Nikola Vapcarov, Pilinszky János, Tandori Dezső, Arthur Rimbaud, Paul Verlaine és a többiek. Mindent, amit istenítek, és életem útmutatójának tekintem.
Majd odaadom minden embernek, akivel utam összehoz, és akad egy-egy vers, amit szívesen bemásol.
Egyszer talán tovább adom valakinek, aki megérdemli. Egyetlen egy embernek, aki a legfontosabb nekem. talán a gyermekemnek majd, ha meghalok. talán a szerelmemnek, ha lesz, még fogalmam sincs.
de majd egyszer…
most csak másolgatni fogok ide vicces dolgokat
Hézzetek ide xD

Tandori Dezső: Szarba ment, jó, persze-nem-jó, de az se
Az se érdekel, akkor mi van.
„Akkor“. Ha szarba ment.
Most mi lehet. Folytatódás jóra, rosszra, neked
előbb rosszra, mert el kell olvasnod,
mi a válasz, és mi lenne, ha szarba ment,
nem te akartad
eleve,
eleve mi az, hogy „eleve“,
és hagyod a francba.
Valami így félre- és visszasikerült.
Vissza és félre.
Ott egye meg a rosseb.
Kevesebb-több, mindenki arra
értheti, amire akarja.
De hát ha megmondtad, kinek írsz te és mit.
Jó, most lábadozol.
Csak a lábad ne
juttassák eszedbe.
Beveszel egy
Ibuprofent.
S a többi mint fent. De az olcsó poének túlján.

Olcsó poének túlján: nehéz érintkezésben
még – és ha küzdő alkatoddal nem leszel már: már – a…
mivel? Nehéz érintkezésben. Mekkora időszakasz lehet
így, hogy semmi ne Legyen és ne is Vágyj rá, hogy lenne? Héz.

Mondjuk télleg szar sem ér az egész. Ma belekezdtem az Orwellbe, és fasza, de minek? Érettségi oké, de az is minek. Egyetemre, fasza, de onnan? Tanár. Jóvan. De mi a szarnak érted, ha egy nagy túrós lófasz a fizetésed, és éhen fogsz halni a híd alatt?
Majd eltartatom magam a sohase-lesz férjemmel, oszt szülök neki egy rahedli gyereket.
Meg kell halni, jaj meg kell halni…
Meg kell halni ebben az országban.

Nikola még mindig ugyanolyan szép mint anno, szinte egy éve~ gyerekek, soha ne zúgjatok bele egy nőbe, nem szabad xDD Bár abszolúte nem bánom, menni versemet ihleti ő még mai napig. de hát az évek jönnek, mennek, és elmarad emlékeimből lassan. de azért elcseszem a nyakkendőt, csak hogy tudjuk, hogy még ott van. Nincs mit magyarázni.
Deita nem jött. Ismét hangsúlyoznám, hogy nőbe soha.. ő a másik véglet, az én fekete démonom, a Múzsám. Óh ő is hány verset ihletett…
Patrikhoz is írtam egyet-kettőt, egyet anno Ádámhoz, meg.. Beához érdekes módon nem. lehet, hogy az csak fellángolás volt.

Néha azért jól esne olyan személyhez/ről írni egy verset, aki jó sokáig velem van. Vagy csak egy eszméhez egy ideálhoz, de annak ott van az a régi Ádám. Már nem ismerem, de azért ráhúzom mindenemet, oszt olyan lesz, amilyennek kreáltam xD jó így. van, amit imádni, ha már isten meghalt.

De most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy…

Viszonylagosan faszántos napom volt.
Semmi extra egészen tűrhető társ. ism. TZ-vel, egy szakszerűtlenül helyettesített nyelvtannal (nem mellesleg a tanár egy 11-edikes srác képében jelent meg mondván hogy ő a helyettesítés. Kangával persze összesúgtunk, hogy basszus ez nem egy diák? xD), egy uncsi angollal, egy doboz cigivel, most Pálma meg Amiii, aki éppen azon húzza fel az agyam, hogy bunkóskodik és még neki áll feljebb.
Hageshisát hallgatok, hogy elnyomja a beszélgetésüket, legszívesebben bevonulnék a szobába Esterházyt olvasni, de persze akkor én vagyok a bunkó. Tököm kivan most már.
Síri csend és néha egy-egy értelmetlen megszólalás~
Ennyi~
Franciát kéne tanulnom.
ha már nem voltam fakton.

Szeretek piercinget meg fülbevalót szúrni a húgomnak 🙂 jó érzés, majdnem olyan jó, mint amikor ő szúrta az én 3 ajakpcmet XD
Már nem vagyok annyira beteg. persze az infulenza lappang és meg is csesztem 38-39 fokos lázzal a kedd-szerdát, de ma sokkal jobban vagyok, nem szédülök ha felállok, szal önkényesen úgy döntöttem, hogy holnap bemegyek, hacsak a jegyzetekért is, meg hogy visszaadjam Krisztinek Márquezt, amit keddről csütörtökre kiolvastam végre. azt hittem kevesebb idő lesz, de a láztól kábé semmit nem láttam.
Jól tartom, magam azt hiszem. ez a pár nap kiesés persze kihozott a gyakorlatból, pedig kezdtem egyre jobban szétválasztani a dolgokat. no majd holnap meglássuk, hogy egyáltalában akarja-e a sors xDD
sziasztok, adtam életjelet, nem haltam meg 😀
pápá:D
Saranghae~ xDD

nem történt semmi. a nap felkelt és lement. bementem nyílt napra de a tanár nem jött be. égve hagytad a folyosón a villanyt. francián is voltam. jégtáncot néztem a Múzeum Cukrászdában. haza jöttem, ettem, dohányoztam. megint dohányoztam. a nap addigra már rég lement. harminc oldal van hátra a márquez regényből. ahova estél, ott maradsz.

~ nyílt nap a Károlin~ jó lenne megtudni, hogy merre is van, elvileg az is a kálvin és az astoria között, de majd mindjárt lecsekkolom.
~ sajnos lemaradok a zseniális és tündöklő matek röpiről egy erősítésben gazdag tesiről és egy uncsi franciáról ahol (hála a jó égnek valami fincsit veszünk Proust személyében) annyira nem unatkoznék. na és a magyarról is lemaradok ahol láthatatlan vagyok a tökéletes kis üdvöskék mellett. nem érdekel. Ilyenkor azzal áltatom magam, hogy én márpedig írtam kevesebb, mint 5 perc alatt egy regényrészletet egy haikut és egy kétsoros hexametert. Ők nem tudnak 🙂 csak tudod, néha ez a nyugtatás sem elég. Mert hiába kapom meg a barátaimtól, hogy ez tök jóó meg zsír, amikor (és itt ütközik ki a maximalizmusom) sehol sem vagyok a többi zseni mellett. Egy kis pont és a világon semmire sem megyek azzal ha írok, ha nem ismerik meg. Kicsit gáz ez az önbizalom-hiány itt nálam xD

No segáz majd egyszer ennek is vége lesz xD

Ma kivettem ezt a gyönyörűséget a könyvtárból 🙂 Gondoltam ideje kulturálódni, amin megakadt a szemem az Brecht szerelmesverse volt~ Egszerűen zseniális~ persze nem volt még időm olyan nagyon sokat olvasni belőle, és neveket sorolni nem fogok, mert én sem ismerem mind őket~ sőt, nagy részét nem :S szóval ma neki esek(persze a napi kötelező fanfic adagom után) és átbányászom az egészet.
Kell nekem ez a füzet is~ vagy valami ilyesmi, lényeg, hogy gyönyörű legyen. én majd megtöltöm mindenféle kedvenc verseimmel és mindig magamnál hordom, hogy ha éppen mondjuk Juhász gyulára vagy Szilágyi Domonkosra van szükségem, hát hadd olvassam el magam. és az értéke is annál nagyobb, minél több verset másoltam bele, majd örökítem, vagy nem tudom. Hagyomány lesz belőle az biztos. 😀
Semmi sem történik velem. Napjaim perceknek tűnnek, embereket felejtek el, beszélgetések mennek ki az agyamból, mintha meg sem történtek volna és leküzdhetetlen életundorom van.
Elfáradtam: belefáradtam a világba és minden apró-cseprő gondjába. Elég volt. Hagyjatok élni.

Megvan..
Ezt kerestem, egész nap, ami leírja a hangulatom…
Ez az egyetlen dal
ez kell nekem.
Használj ki és dobj el, nem kell több ha csak egy éjszaka is, nem érdekel, nem bánok már semmit: hogy szerelmes lettem megbocsátom magamnak, hogy beléd.. azt nem.

na, akkor miben is maradtam magammal?
ja igen~

Így néz ki tehát:
1.) ELTE – BTK – Magyar
2.) SZTE – BTK – Magyar
3.) KRE – BTK – Magyar
(baszki de jó h megnéztem, most van 27-én a nyílt nap~ rohanooook~)

Változatos nagyon, tudom 😉 😀

…hol nem szarom le hogy mi fog történni majd ha pontpontpont? xD
odáig el is kell jutni xD
Ráérek majd ott elgondolkodni
😀

Most szívem szerint megírnám azt a történetet, amit már régóta meg szerettem volna írni, csak nem mertem. Most úgy elolvasnám a saját magam történetét, vagy nem is tudom, kívülről szeretném szemlélni a dolgokat, hogy rájöjjek mi a hiba a dologban.
Egy gond van, hogy nem hiszem, hogy lenne hiba.
Rossz helyen voltam, rossz időben, rossz gondolatokkal, ennyi. Ez meg már az én keresztem.
Mondhatnám, hogy karma, hogy anyámmal is ugyanez esett meg, vagy hogy a sors szopat, de ez mind csak kifogás. Az igazi indokot nem tudom, vagy ha tudnám, valószínűleg akkor sem érteném meg.
nem vagyok hajlandó szomorkodni basszus! Mindig két lehetőség van. Majd ráérek akkor bepánikolni, ha bekövetkezett valamelyik, de még akkor is két lehetőség van~ Számtalan permutáció létezik, és nem biztos, hogy az következik be, amire számítok.
De azt sem tudom mit akarok, egyedül azzal vagyok tisztában amit érzek, mindig, amikor meglátom. Csak éppen lelkierőm nincsen arra, hogy figyelmen kívül hagyjam, akár egy percig is.
Nem tudom eltitkolni, amit érzek, és ez nagy hiba: túl őszinte vagyok a világgal. Nem tudok csalni, nem tudok megfűzni embereket, nem játszmázok, mert nem tudok. Csak ha önmagam vagyok, akkor meg attól félek, hogy nem vagyok elég jó. Nem vagyok elég jó a világnak, az embereknek, vagy éppen annak az egyetlen egy embernek. Pont, kész és nincs, amit megtárgyalni, innentől ezt már magamban kell lerendeznem. Innentől nem tartozik rátok, ez már a személyes komplexusaim egyike.
Annyira leírnám, amit most gondolok, de nem lehet. Pedig szétkürtölném a világnak, mindenkinek, hogy tudják, aztán letagadnám, vagy visszavonnám, hogy egy szót se legyen igaz. Mert basszus szégyellem, hogy ekkora balfasz vagyok 😀
A valós gondolataim lenyomatának meg már nincs kézzelfogható bizonyítéka. Amit éppen helyben leírok, azokat elégettem, és amit titokban súgok egy embernek a Múzeum-kertben, azokat senki nem hallja. és így van ez jól. Még őrlődöm egy darabig, de nem vagyok hajlandó kihagyni a világ szépségeit emiatt, nem és kész xD
Mert rohadt értékes ember vagyok, ezt tudom magamról, akinek meg nem elég jó, az bánhatja, mert nem talál még egy ilyet xD Pont 😀

Kész.
Péntek este, mikor Edi átjött és hajnali háromig csak beszélgettünk beismertem.
Tegnap délben kimondtam.
Ma elfogadtam
Kész, ez van, de ettől nem áll meg a világ.
😀

Nem szabad, nem lehet, tilos.

Nem tudom hol vagyok. Tegnap délután óta csak lézengek a világban, és nem tudom ki vagyok, miért vagyok, hogyan vagyok, és hol vagyok.
Le van szarva az osztályom, ez így van, vica-versa.
Csak kurvára fáj a lelkem egyetlen kis zuga.
Kanga az egyetlen aki úgy-ahogy megérti. Vagy elfogadja, vagy megérti. Tudja, hogy milyen, hogy milyen ádázul szar, hogy milyen rohadtul igazságtalan az élettől.
Hogy miért pont velem?
nem tudom~
nem érdekel~
Csak legyen már vége. Mindegy, hogy hogyan én ezt nem bírom tovább! Tudom, hogy ezt magamban kéne lerendeznem, de amíg nem vagyok olyan lelki állapotban hogy hátat tudjak fordítani, addig szenvedni fogok. Valahogy meg kell ezt oldanom, hogy ne legyek az, akivé nem akarok válni, egy szereplő egy régi történetemben, amit nem mertem papírra vetni.
Még nem mondtam ki.
A gondolataimra is vigyázok, hogy egyszer se gondoljam azt, amit nem lenne szabad, hogy egyszer se lássak bele egy egyszerű mozdulatba semmit, ami több. Mert nem lehet. Pont.
Tudom, hogy függőség. Hogy rajongás, tudom, hogy imádat.
Tudom, hogy nem lehetne.
Kész, pont.

Mekkora fos, hogy ez egy blog és nem írhatom le azt, amit igazából akarnék. Az megmarad magamnak, meg azoknak az embereknek, akikkel igazán őszinte vagyok. Három, vagy négy ember. Ennyinek megmaradok önmagam, aki kurvára szenved. A többiek szart sem fognak látni.
Mert nem hagyom hogy bármit is lássanak, mert nem engedem meg magamnak többé, hogy őszinte legyek a világgal, hogy azt mutassam, ami valójában vagyok. Más nem érdemli meg.

Fenntartom:
– a szabadságjogomat.
– a jogomat az életemhez, ahogy én szeretném, nem mások kárára.
– a véleményem megváltoztatásának jogát.
De nem tűröm:
– az elkorcsosult világ- és énképű embereket.
– a felelőtlen, és nyafka libákat.
– ha megfosztanak attól, amihez jogom van.

Hát így álljatok hozzám.

Engem ne oktassanak ki:
– olyan emberek, akik néznek a világba, de szart sem látnak apuci és anyuci óvó kezei miatt.
– akik nem képesek felfogni hogy vannak rajtuk kívül más emberek is, többnyire fölnőttek, és az ő szavuk jóval többet nyom a latba, mint a tizennyolc évesen is nyolc éves szintű embereké.
– akik nem tudják belehelyezni magukat más emberek helyébe és emiatt bődületesen bunkók tudnak lenni.
– akik azt állítják magukról hogy fölnőttek, holott szart sem tudnak az életről az elkényeztetett gazdag kis világukban.

Persze tudom:
– hogy vannak olyan emberek, akiket tévesen ítélek meg.
– hogy vannak akikkel nem alakítottam ki olyan kapcsolatot, hogy tudjam hogy milyen az élete.
– hogy másokhoz képest én még perfekt és rohadt könnyű helyzetben vagyok.

Dióhéjban.
Ennyi.

Bemásolt értekezés egy álmatlan éjszakáról…

Nem tudom, milyen az élet. Csekély életéveimmel még nem tudom felfogni, ifjú vagyok hozzá. De ahogy a meleg januári szellő borzolta a hajam hazafele menet, elgondolkoztam. Ahogy egy aposztróffal lehet helyettesíteni egy világot, talán az élet értelmét is le lehet egy szóval vagy egy mondattal írni.
Hát megpróbálom.
Tehát mi az emberi létezés formájának értelme?

Egyszer rávettem magam valahogyan, hogy lelkem mélyére ássak, és rengeteg fájdalom árán jöttem rá a dolgok értelmére. S habár még nem vagyok fölnőtt, van szilárd értékrendem, kevésbé szilárd világnézetem, és igen csekély élettapasztalatom. Ezen egyszeri alkalommal jöttem rá a világ azon mozgatórugóira, amelyeket mai napig szilárdan vallok.

A világ bonyolultnak tűnő egyszerű dolgok láncolatából áll össze: akárcsak a sodronying egymásba fűződő láncszemei, mindegyik kapcsolódik a körülötte lévőhöz. Mint hajszálvékony pókháló a harmatcseppeket, köti össze az embereket.

Az élet egyik legszebb és legfájdalmasabb dolga az emberi kapcsolatok, melyek naponta, percenként kötődnek, szorosabbra fonódnak, lazulnak vagy épp megszakadnak.
Másik a művészetek. Egy vers vagy éppenséggel festmény, regény, vagy egy szobor, bármilyen zene, olyan élményt kelt bennünk, amely bepillantást enged a világ egy kicsiny részébe: a katarzis. Egy apró gondolat csak az univerzumban, de végtelen láncolatot nyit meg a Világba. Egy csepp katarzis és mindent tudok. Mindent a születés-haláltól egészen a másik ember lelkének egy darabjáig.
A harmadik az ember. Egy embert megismerni, felér egy zseniális regény elolvasásával, ha nem jobb. Rájönni, hogyan működik, gondolkozik, mi a célja, hova megy és honnan jött, ugyan az, mintha a világ ezáltal az ember által megnyílna hatalmasra nyílna, és máris többet tudunk magáról a Világról. Egy másik fajta katarzisélmény.
Ha tehát katarzist találok egy másik emberben, egy lélekben, aki olyan tiszta és nemes, akinek ha a pillanat töredékéig bepillantok a lelkébe, megnyílik a világ, és rájövök, hogy maga az ember katarzis. Kivétel nincs.

talán a katarzis mindenhol fellelhető, nem csak az emberekben, a művészetekben, a természetben is. Egy pillanat, amikor egy januári napon a (Bródy utcai bejárattól) Múzeum-kert kapujában a még kopasz fákon keresztül átszivárog a hófehér téli napfény és a szemedbe süt, majd visszacsillan a sárpocsolya tükre: katarzis.

A katarzis tehát művészet, természet, ember.
A katarzis a világ megismerése: a legnagyobb látható mozdulatoktól a legapróbb még meg nem talált apró mozgatórugókig, a világ felfedezése.
Az ember katarzis,
a katarzis maga a világ.
Az élet értelme tehát:

Az önmagunkban lévő világ felfedezésének katarzisa.

Természetesen Mazu drágám blogjáról 😀

szín volnék: piros/ arany
hónap volnék: május
évszak volnék: tavasz
állat volnék: sólyom
érzelem volnék: tudásvágy
napszak volnék: pirkadat
testrész volnék: kézfej
elem volnék: tűz
szám volnék: 11
hangszer volnék: hegedű
arckifejezés volnék: halvány mosoly, somolygás
ékszer lennék: gyűrű
fa volnék: hárs
zaj volnék: tollkattogtatás
ruhadarab volnék: nyakkendő
bútor volnék: olvasófotel
ország volnék: Svájc
dal volnék: Ákos – Fénybe nézz
könyv volnék: Babits – Gólyakalifa
szereplő volnék egy könyvben: Pál utcai fiúk – Boka / Iskola a határon – Medve
főszereplő volnék egy könyvben: ?
épület volnék: Kúria Budán
ital volnék: Scotch
előétel volnék: juhsajtos kenyérfalatok (vmi francia cucc, ott tanultam és irtó fincsa)
főétel volnék: vadas
desszert volnék: somlói
női név volnék: Eszter
férfi név volnék: Sebestyén
foglalkozás volnék: irodalomtörténész / Rocksztár xD
virág volnék: fehér rózsa
musical volnék: –
sorozat volnék: Queer as Folk (Fiúk a klubból)
sorozatszereplő volnék: Shane (The L word)
gyerekmese volnék: Rocko
nyelv volnék: magyar

hát ne legyek különb senkinél,
felejtsd el hogy talán szerettél,
és legyek állat,
és bánj úgy velem,
mert én vagyok az egyetlen,
aki ezt megérdemlem

Megbántok embereket. Többnyire akaratlanul, és pont te vagy az, akit tudatosan tettem tönkre. Csak mert lefektettem a szabályaimat nem bírom eltörölni. te szenvedted meg azt, hogy milyen, amikor nem tudok elszakadni a hagyományaimtól. Pedig nem akartam.
Te döntesz, innentől kezedbe adom sorsom, alakítsd, ahogy te akarod.

Ennyit kérek, hogy hadd legyek dühös, hogy rázúdítsam a világra a fájdalmamat, hogy ordítsak, ahogy a torkomon kifér.
Ennyit kérek, minden embertől.
Ennyi idő alatt el lehet olvasni egy hosszabb fejezetet egy könyvből, egy Mikszáth novellát a sokból, és mialatt Te, kedve olvasó szórakozol az éppenséggel cseppet sem humoros novellán, vagy fejezeten, én addig tombolok. Anélkül, hogy tudnál rólam.
Hát add meg nekem ezt az egyetlen röpke órát, hadd haragudjak mérhetetlenül az összes emberre, és magamra is, aki ebbe a szánalmas és dicső fajba született. hadd gondolkodjam el az élet értelmein, melynek eredményét nem most fogom leírni, hiszen ebben a pillanatban nem érzem reálisnak, hadd legyek olyan, amit a vérmérsékletem előír. Lobbanékony vagyok, akár a gyufaszál, ha a doboz oldalán végighúzod: égetek, sebet ejtek, önhibámon kívül. Pedig én nem bántanék senkit.
Csak semmit nem értek.

Egy roma származásu lány A szórakozóhely esti rendezvényének (NNL, West Balkan) az oldarára irta a következőt: ‘ ROMA REVOLUTION DIE WHITE DIE! ‘ Magyarul: CIGÁNY FORRADALOM DÖGÖLJ MEG FEHÉR DÖGÖLJ MEG’
és a következőt: ‘mostantol minden nagyobb bulin fehér drogos kurvák vére fog fojni úgy engedjétek el a ribancaitok ‘

Hát ennyit az egyenlőségről, így engedje el az ember a pórázt: nyújtod a kisujjad, hogy kihúzd a szarból, ő meg fogja és bekap egészben, mert neki úgy van kedve!? A köcsög cigók persze fel vannak háborodva h őket elnyomják, meg faszom tudja~ hát szopódjanak széjjel, itt olyan etnikai tisztogatást rendez az összes genetikailag is magyar, hogy a jugoszláv és a többi tisztogatás semmi lesz ehhez képest! cigók fekete vére fog folyni végig a Rákóczin, bele a Dunába bemocskolva és befestve azt! Nehogy már az echte magyar féljen attól a szarcsimbóktól, aki csak betelepedett!! Hát csináljuk okosan, mint a franciák és az olaszok: telepítsük őket ki innen a bús picsába Indiába, vagy tököm tudja hová!

Követelem tehát a következőket:

1.) A cigányság kitelepítését Magyarország területéről!
2.) Átható és szükségszerű reformokat az ország gazdasági helyreállításához!
3.)Az oktatásügy újraszervezését!
4.) Az egészségügytől elvont pénzek visszaadását!
5.) A privatizált tárcák visszaállítását!
De mindenek előtt FORRADALMAT!

Emberek, ennyi információt még életemben nem kaptam 3-4 óra alatt. Meg persze ennyi tömény unalmat~
Jó volt megtekinteni azt, ami majd később az életemmé fog válni~
irodalmi kör, Francia óra stb.. mennék már, mennék de nagyon~ csak mondjuk meg kéne írni azt a rohadt érettségit. xD

Az Aposztróf

A magyar, az érdekes nyelv. Itt is, ott is kihagyunk egy-egy hangot, szótagot, csak a gyorsaság kedvéért. Az angolban ezeket a kieséseket ugyanúgy aposztróffaj jelöljük, mint a magyarban, itt nálunk, kis hazánkban (erre ne térjünk ki).
Végül is, ha úgy vesszük, és ez bizonyított nyelvészdolog, és biztos is: a hang a szó alkotóeleme, ugyanolyan fontos mint a szó. Mondhatni egyenrangúak. ha pedig egyenrangúak, akkor egyenlőek is lehetnének, és a szavakat is lehetne aposztróffal jelölni.
Ezen logikát végigkövetve, és persze vigyázva hogy a lényegre szorítkozzunk, érdekes végeredmény jön ki.
Egy világot le lehet írni egy gondolatnyi aposztrófban.

Ma bizony bizony nagyon csúnyán elaludtam. 😀 De nagyon jó nap volt összességében.
Semmigond^^

Van egy új, szerelmem és ma végre megkaptam! Annyira szerelmes vagyok!! nem nagy dolog igazából, első látásra szerettem bele, mind a külsejébe, mind a belső dolgaiba.
és ő:

Ez a könyv 🙂
❤

Holnap vár rám egy nagy rakat duma, és pár rossz szó, meg nem kevés elintéznivaló töri órára és magyarra, plusz orvos, s a többi.
Szeretlek titeket!
Jujj, de jujj de nagyon!
Boldogságos vagyok
😀

A másik akire nagyon vágyom pedig.. *dobpergés*
Ő:
Régi nagy szerelmem, édestestvére annak, akit már megkaptam és belőle dolgozom a világirodalmi tételeket, és irtó hálás vagyok neki, hogy pont úgy nevel az életre, akár egy fölnőtt vagy egy magyaróra. Belőle meg tudnám csinálni a magyar irodalmi tételeket, még többet tanulni a nagyságos nevezetes Szerb Antal úrtól! 🙂

jajj szerelmes vagyok!!!
😀

A Medve

Ha azt vesszük, hogy valaki éppenséggel medve, az nem szól örökké: hogy az illető medve vagy hal, az csak egy állapot a buddhista vallás szerint ami egy földi élet erejéig tart.
Ebből fakadóan ez egy állapot, tehát az élet egy módja: azaz mód és állapothatározó.
Az, hogy “én meg vagyok medve” vagy a nagynéném éppen “medvik”, azok is csak szimpla állapotok, melyeket az adott medve tulajdonságaival ruháztunk fel.
Szóval tegyük fel, hogy a szomszédom kedve “medv”. A már említett állat tulajdonságaiból fakadóan következik, hogy éppen fára mászik, mézet vadászik, ordít, vagy épp szőrös.
Ez már pedig a személyes fantáziánkon múlik.
😀

Tudja egyáltalán valaki, hogy Ki az a Merényi? Hogy ki ő, miket szeret, honnan jön és hova tart? Hogy mi történt az életében, hogy ilyenné vált?
Néha egészek keveset, de szoktam erről gondolkozni. Talán fáj neki valami, talán vele is így bánnak, talán ő az egyetlen, akinek igazán nagy gondjai vannak. Talán szerelmes volt, vagy talán most is az. Talán nem szükségesek neki a barátok, talán csak Mufi fontos neki, a jobb- és a balszárny le van tojva.
Talán csak fájt neki a világ, talán csak a vállára vette a világ gondjait és nem bírja, összeroppan, de még kitart.
Talán fáj neki a valóság, talán nem érti és nem tudja felfogni, hogy az élet olyan, amilyen.
vagy éppen pontosan ő érti a legjobban, hogy hogyan működik a világ.
Nem tudom, én még mindig nem értem.
El kéne vele beszélgetni.
Nem tudok róla semmit, csak azt hogy néha nagyritkán megrándul az orra, mintha tüsszentene.

Itt ül a cica az ölemben, én pedig most keltem, miután belealudtam az ötórás hírekbe a TV5Monde-on~ na jó, nem teljesen most, úgy egy órája~

Franciaországba akarok menni!
Most és izibe! xD

Elterveztem, hogy nyáron érettségi után egy hónapot dolgozom meglesz a pénz a fapados repjegyre oda-vissza és kimegyek egy hónapra. Vagy többre~ lehet, hogy ott ragadok xD
Nem tudom, hogy hogyan~ gondolkodtam azon is, hogy valakinek a valakijéhez megyek ki, besegítek a háztartásban, hogy ne legyek terhére senkinek, közben pedig elsétálgatok a Szajna partján, írok, és írok, és írok. Vagy rajzolok, sokat, szépet. A Notre-Dame-ot az összes hidat, a tereket, a padogon beszélgető embereket, a Szajnát, a Montmartre negyed zenészeit. Vagy tényleg, zenélni. Egy szál gitárral és egy doboz cigivel kimenni, gyalog, vagy busszal, vagy ahogy éppen a legolcsóbb és csavarogni az Opera negyedben éjszaka, nézni a kivilágított utcákat, és látni, látni, látni~
Mert hiába nézem, ha nem látom. 🙂
Szeretnék reggelente lesietni a lépcsőkön, hogy friss, meleg baguettet vegyek a reggelihez, vagy épp juhsajtot, és Bordeaux-i bort a vacsorához. Szeretném napjaimat egy kicsiny és szűk padlásszobában tengetni, egyedül a könyveimmel és a hangszereimmel, ahol írnék, csak írnék. Az életem történetét regényben, az anyám gondjait drámában, az érzéseim versben. Mindent, amit csak lehetséges.
És zenét is írnék~ édes, lágy dallamokat egy májusi szerelemről, és keserű toporzékolást a kétségbeesésről.
Szeretném az ablakomon át nézni az őszi esős francia várost, ahogy a Szajna mentén végigvonul a köd, és száz meg száz színes virág siet az utcákon a saját dolgára. Szeretnék a hídon állva elgondolkozni az élet értelmén, egy padon ülve nézni az andalgó szerelmespárokat, és az erkélyről lenézve szemlélni az embereket, eltöprengeni, hogy kinek mi a dolga, az élete, a céljai: hogy honnan jött és hova tart éppen.

De jó is volna~

Beteg, beteg, beteg~
illetve máris jobban van, attól, hogy megevett egy ráment, megivott egyforró teát és most a lengyos kakaóját szürcsölgeti, majd ahogy kiírta a DVD–t a gép, máis indul, tökéletesíti a francia nyelvtudását, és megnézi a Gyűrűk ura trilógia kibővített változatát franciául (a frodós részeket átugorva persze).
Nehogy már csak 2 napom menjen rá a kurva franciára érted xD
sziasztok 😀
*orrot fúj és lázat mér*

faites-moi de la place juste un peu de place pour ne pas qu’on m’efface
je n’ai pas trop d’amis
regarder en classe c’est pas l’extase j’ai beaucoup d’espace je suis seul
et personne à qui le dire
c’est pas le pire quand la pause arrive je ne suis pas tranquille il faut que je m’eclipse
ou alors
accuser les coups
ou dehors

il faudra que je cours
tous les jours
faudra-t’il que je cours
jusqu’au bout

je n’ai plus de souffle je veux que l’on m’écoute
plus de doutes
pour m’en sortir je dois tenir et construire mon futur
partir à la conquête d’une vie moins dure
sur que c’est pas gagné mais j’assure mes arrières
pour connaître l’amour et le monde

il faudra que je cours
tous les jours
faudra-t’il que je cours
jusqu’au bout
pour connaître le monde et l’amour
il faudra que je cours
tous les jours

je voudrais m’arrêter
je peux plus respirer dans ce monde parmi vous (x4)

il faudra que je cours
tous les jours
faudra-t’il que je cours
jusqu’au bout
pour connaître le monde et l’amour
il faudra que je cours
tous les jours

faites-moi de la place juste un peu de place pour ne pas qu’on m’efface (x2)

faites-moi de la place

More lyrics: http://www.lyricsmania.com/je_cours_lyrics_kyo.html
All about Kyo: http://www.musictory.com/music/Kyo

Most pont nincsen kedvem semmihez.
Tegnap egész nap franciát tanultam, már csak azért is, meg Deita átjött és tanítottam neki, ugyancsak franciát, és annyira lefáradt az agyam, hogy ma semmihez sincs kedvem.
Pedig lenne mit csinálom.
Mondjuk a mateklecke, vagy az az esszé, amit még anno a tanár úr feladott~ De persze akkor sem volt erőm hozzá, most meg mégannyira sincs.

Igen, na igen. Kiderült, hogy belőlem kettő van~
Tanár úr küldte, és igencsak meglepődtem. Egy darabig nem tudtam mást csinálni, csak röhögni, aztán megpróbáltam válaszolni az ímélre, de ennyi telt xDD
Nincsen kedvem semmihez, pedig annyi minden lenne, amivel foglalkoznom kéne~

Hátöhmm~ igencsak érdekes volt~ Nincsen olyan húdesok hozzáfűznivalóm a tegnapi naphoz, tényleg~ Szépek voltatok, mi több, gyönyörűek, szépek voltak a táncok, csak mért kell 2x, azt nem értem. Nem hittem h ennyit fogok unatkozni és ezalatt a 4 óra alatt elszívok unalmamban egy doboz cigit.
Egyet üzennék Patrik drágának: Vegyél vissza magadból, mert ekkora egót mint a tied még nem látott a világ, aztán fogod magad és átbaszol engem a palánkon, ez rohadtul nem fair. de ezt leszarod mi? Azért persze volt képed odajönni hozzám. Kösz, inkább ne~ kerülj el, de kurva messzire, és ne legyen egymáshoz még egyszer az életben közünk!
Köszöntem.

Jahm xD
Amiii írt egy verset összefoglalva a szalagavató élményeit:

Amiiinak van igaza,
Patrik egy nagy zsírpaca,
Folyik a pezsgő mindhalálig,
Jaj, csak elérjünk hazáig
Sorban állás Nikire,
Kiugrunk egy cigire.

Sziasztok 🙂

Volt már olyan érzésed, hogy a szíved hevesen ver? Hogy attól félsz más is meghallja, hogy pillangók táncolnak a gyomrodban, a kezed remeg, elvörösödsz?
Biztosan volt, nem hiszem, hogy ne lett volna.
Nekem is volt persze.. De az utóbbi 2 hónapban más.
Nem embertől.

Tegnap a metrón elolvastam egy Örkény novellát. hat oldal volt az egész, mégis akkora súlya van/volt, hogy egészen megszédültem tőle, és az emberek riadtan bámultak rám, hogy akkor el fogok-e ájulni, vagy sem. Tíz percig bámultam az egyik utas lakkozott cipőjét, amíg úgy-ahogy feldolgoztam az olvasottakat, és ki tudtam egyáltalán lépni a bűvköréből.

Amikor leülök egy könyvvel a kezemben, rágyújtok az első szál cigarettára és beleszürcsölök a presszókávémba a Könyvtár Klub füstszagtól terhes helységében, mindig ugyanaz az érzés fog meg. Izgatott várakozás, megnövekedett vérnyomás, gyomorgörcsök. Hasonló történik, amikor egy számomra ismeretlen zenét hallgatok. Elfog ugyanaz a bizsergető érzés.

Talán a művészetekbe vagyok szerelmes. 🙂

Te ott vagy mindenhol.
Cseppenként szivárogsz életembe
S még saját bűvöletembe’
Is csak téged látlak.
Más arca is a tiedé lesz,
A te ajkadat érzem szüntelen,
És itt állsz előttem
Ebben a privát kavargó álomban,
Saját érzékeim elhagynak,
Csak szívem érzékeli: nem te vagy.
Kizártalak magamból
Pedig te mindenhol ott vagy.

Abszint

Várd a józan hajnalt barátom, várd.
Talán hallja még valaki néma kiáltásaid,
Talán elnézik neked szándékos botlásaid
s talán ha hajnal hasad
megtalálod önmagadat
a színtiszta illúziók alatt.
Merülj alá tengerkék egekben,
Járj a tomboló tarka terekben
Légy az, ki nem lehetsz, ki nem te vagy,
A gyönyörű illanat
úgyis magadra hagy,
és belőle nem marad más,
mint angyalszárnyon hulló röpke áldás,
és máris vége.
Mondd, megérte?
Hát élj, te bűntelen, ha hagynak,
Élj a bódító éjnek és napnak,
Mutasd parasztod magasztos királynak,
Színes álmaidból a fényes hadnak.
Ettől nem lesz könnyebb az életed,
Nem lesz glória fejed felett.
Lesújtott fődet emeled magasra,
Vágysz a földre vagy vágysz a magasba.
Hát várd a józan hajnalt barátom,
És tudj magadtól élni, ha hagynak
Élj a józan pillanatnak
Örülj a napnak
ha rád ragyog, kába arcodat fordítsd felé
Idd magadba, szivárogj belé.
Vagy légy egy csepp a nagy tengerben,
Ott te leszel az egyetlen
Ki megjárta a poklot Istennél:
Ne félj, több vagy mindenkinél!

~ amit Gaara blogáról loptam, aki Neshiéről, aki Bibutól kapta.
No lássuk xD

1) Az első japán szám, amit valaha hallottál?
MUCC – Saishuu ressha

2) Mi keltette fel az érdeklődésed a Jrock iránt?
a MUCC xD

3) Kedvenc személyed a Jrockban? (csak egyet)
Die, Dir en Grey

4) Megveszed a zenét?
Frászt! xD cigire ninsc pénzem. Bár szülinapomra kaptam Chibimtől egy Uroboros CD-t~ még a fólia is rajta van, ki nem bontom hallod xDD

5) Írsz/olvasol fanfiction-t?
Írok/írtam
6) Top10 előadód/zenekarod?
Muszáj 10et? (Dir en Grey, D’espairs ray, Girugamesh, ViViD, DELUHI, CoRe the Child, Gackt, Sadie, Gazetto, 12012) mégiscsak meglett a 10 xDD

7) Hogyan ismerted meg őket?
Shanci mutatta a Dirut. A többi magától jött xD

8.) Voltál már koncerten? (ha igen, kién)
Jajam. MYV, LM.C~ a többire nem volt pénzem a de a Girugameshre LESZ!

9) Mit gondolsz a Dir en grey utálókról?
Embere válogatja..

10) Mit gondolsz, miért olyan népszerű a Dir en grey?
Tehetség, szuper management, még több tehetség…

11) Miért van minden Jrock kérdőívben megemlítve a Dir en grey és a Malice Mizer?
mert szégyen nem szégyen, alap

12) Hiszel a rajongókban?
Hogyne 🙂

13) Top10 szám, amit megállás nélkül hallgatsz
Dir en Grey – Red[em]
Dir en Grey – Kasumi
DELUHI – SkapeGoat
Girugamesh – Zero
D’espairs ray – Hai to Ame
Blood Stain Child – Truth
Dir en Grey – The Final
Girugamesh – Kowarete iku sekai
Gackt ~n~ Hyde – Orenji no taiyou
12012 – Cyclone

15) Rajongsz a japán zenéért?
A rajongás elmúlt~ nevezzünk inkább megszokásnak és tiszteletnek.

16) Szerinted mi inspirálta Japánt arra, hogy “rock” zenét csináljanak?
Ami minket is.

17) Próbáltál már leutánozni valamilyen jrock stílust? (ruhákban, hajban, sminkben)
Áhh dehogy xDD
Cosplay: Die, Kyo, random Jrock ruhák
Zene: többnyire az Insomnie számok nagytöbbsége (Ame [Hyde], Bara [Diru-Gauze korszak] Dream [gazette feeling] stb..)

18) Mit hallgatsz jelenleg?
Semmit, mert Amiii alszik xD

19) Szerinted az emberek miért írják le Miyavit olyan gyakran?
mert buta, de van egy jó managementje

20) Én szeretem MYV-t, és te?
hát..

21) Melyik szám ríkatott már meg?
Girugamesh – Kowarete iku sekai
Gackt ~n~ Hyde – Orenji no taiyou
saját: Memorial for Hide (“why are you playing such a bad hide-and-seek?…”

22) Ki a hősöd? (csak egyet)
Die.

23) Szerinted Mana a legkevésbé sem szép?
Furcsa~

24) Szerinted Mana-nak vissza kéne vonulnia?
azt csinál, ami jól esik neki, nem érdekel különösebben~ xD

25) Mit gondolsz azokról a bandákról, akik betámadják az USA-t?
Világhódításhoz sok sikert.

26) Hány Jrock számod van? (adj számot)
Most komolyan számoljam meg? xD
874 fölött xD

27) Miért letöltesz, ahelyett hogy megvennél legalább egy albumot?
Csóró vagyok, baszod xD cigire nincs pénzem xD

28) Szoktál Jrock fórumokat látogatni?
öhm~ sojra jártam régebben, de leszoktam róla~

29) Mi aggaszt jelenleg a Jrock-ban?
hogy sok divatmajom van és hígul a társaság >.< aggasztó

30) Előadó/zenekar, akiben csalódtál? (ha van ilyen, miért)
Dir en Grey~ még anno a Dozing Green utáni hirtelen váltás az Uroborosra~ akkor picit befostam, hogy hova tűnt az a Vk-Jrock átmenet, amit a Withering to death és a Vulgar képviselt. De utána minden rendben lett

31) Mit gondolsz a fangirlökről?
Buták, mi több, ostobák. (tisztelet a kivételnek)

32) Mit hallgatsz most?
Semmit, Amii alszik xD

33) Legutóbbi megjelenések közül valami, amit imádsz?
uroboros ❤

34) Szerintem a jrockereknek kiskutyákat kéne magukkal hordani. Szerinted?
Fölösleges állatkínzás~ nézzük meg Miyut.. szegény dög~

35) Miért nem hozzák nyilvánosság elé a szerelmi életüket?
kéne?

36) Szoktál énekelni az utcán sétálva?
persze~

37) Mi a helyzet a tánccal?
most volt a szalagavatóm.. tudok. a metróban szoktam néha főleg a Laruku-Stay away táncot xD helyet csinálok vele magamnak xDD Nomeg a parapara~ a villamoson elnézik az emberek~ lesz egy jó napjuk miattam xD

38) Ha találkozhatnál bármelyik Jrockerrel, ki lenne az?
Die, Kaoru és Yoshiki, és persze Hide…

39) Miért?

1. Példakép és bálvány
2. Az a zenész, akit a világon legjobban tisztelek. mind a zsenialitását, mind a kreativitását, és talpraesettségét, mindent, aminek egy zenészben meg kell lennie
3. körülbelül ugyanez vonatkozik rá is
4. Hát ezt inkább nem taglalnám~

40) Teli van plakátolva a szobád a képükkel?
a fele~ a másik fele Amiiié

41) Mi a helyzet a magazinokkal? Melyiket szereted?
egyiket sem olvasom, csóró vagyok xDD

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Emléke mért zavar ma
Mi volt az öröm ráadás a jajra

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Kéz kézben nézz szemembe s közbe tudnám
Hogy karjaink
Hídja alatt a hullám
Fut az örök tekinteteket únván

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Mint ez a víz elfolyó messzeség lett
A szerelem
Milyen lassú az élet
S milyen erőszakosak a remények

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Jön napra nap új év válik tavalyra
Nincs ami a
Szerelmet visszacsalja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Áprily Lajos

Sebezhetetlenül

Támadhatsz – a tőröd méreggel se hat,
megöltem a sárkányt: hiúságomat.
Mennyi vére elfolyt, amíg vége lett –
megfürdettem benne kényes lelkemet.

S ha megfakult…

S ha megfakult már földem és egem,
s a szivárványt magával vitte Eros,
mutasd meg fényes földedet nekem,
ragyogtasd ősi színedet, Homeros!

Annának hívták…
10 .

Meghalt. De vajjon élsz te s élek én?

Gyermekkoromban gyakran láttam ezt:
dorongjával egy-egy szilaj legény
a legelőn kígyót ütött. A test
zúzott fejjel feküdt a fű között.
De mozgott még és fel-felütközött,
tekeredő, torz hurkokat vetett
s vonaglott, rángatódzott, reszketett,
míg elhervadt a fény a fák fején.

Meghalt. De vajjon élsz te s élek én?

Pilinszky János

Magamhoz

Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.

Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.

Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.

S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:

az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.

Egy titok margójára

Takard le jól, mit elkövettél,
és élj utána szabadon, akár
egy sikeres merénylő. Tetted
kendő alatt, nélküled is megél,
majd túlnő rajtad, meghalad,
alig először, később azután
gyereksirásként, mint a végitélet,
mikor a bárány elkiáltja magát.

~ de mért nekem kell feláldozni magam? van kismillió ember a világon.
~ de nekem is van rengeteg tennivalóm, félév, érettségik, ugyanis szilárd céljaim és álmaim vannak. ellentétben a világ nagy részével.
~ de nekem is van életem. nem fogok arra várni, hogy keress, lemondtam az egészről, inkább maradj meg magadnak, mert úgysem működöt volna.
~ de én lefektettem a szabályokat. Innentől kezdve azt csinálsz, amit akarsz.

nem leszek marionett:emberek rángatnak,
nem leszek bábú, hogy más kedvére tegyek
nem vagyok isten, hogy mindent elrendezzek
ne legyek ember sem? maradjak állatnak?

Mi az, hogy én magam lököm el magamtól az egyetlen embert aki valamivel jobban érdekel mint az átlag? Miért kell nekem feláldoznom önnön lelkemet és életemet egy másik emberért, akivel valószínűleg soha az életben többé sem találkozni sem beszélni nem fogok? Miért vagyok ekkora mártír és miért akarok mindig mindenkit megmenteni magamtól???

Hát igen, tehát ez a fejezet is lezárult, hivatalosan is elvesztettem azt az embert aki.. hát hogyan is fejezzem ki magam? szerettem? talán. Kedveltem ez biztos~
nem biztos hogy végérvényesen. De ha az én lefektetett játékszabályaim szerint játszunk igen, és mindezt az ő érdekében.

Hát egy biztos, megőrültem. És igenis minden az ő hibája, mert ő tette ezt velem. nem az én hibám..

ugye?

Jó, akkor most hivatalosan beismerem magamnak, hogy rohadtul megkívántam, meg vágyom a csókjaira, meg arra hogy a szemeibe nézzen, és hogy hozzám érjen xD
Köszöntem xD

Ült a szobájában, olvasva egy Márquez könyvet Edith Piaf egyik bugyborékolós számát hallgatva, majd megállította a lemezjátszót és kiment hányni. Utálta Edith Piaf bugyborékolós beszédét, egészen arra emlékeztette, mintha a taknyot fújná ki az ember az orrából. Aztán visszaült, kezébe vette újra a kötetet, és csendben olvasgatott.
Fél füllel még hallotta, hogy a gangon egy házaspár veszekedik, erőteljesen beszűrődtek a hangok a könyvtárszoba falain át. Kinyitotta az ablakot, rájuk ordított és leült, kezébe vette a kötetet, és olvasott. Egy veréb kocogtatta az ablaküveget, hősünk felállt elhessegette, majd miután a madár huszadszor is visszatért, kihozta a konyhából a kilenc milliméterest és lelőtte, majd ha mi sem történt volna leült és olvasott tovább. Fölötte az emeleten két kisgyerek rohangászott, apró lábuk csak úgy döngött a könnyűszerkezetes bérház negyedik emeleti padlóján. Hősünk fogta magát és kiugrott az ablakon, majd visszapattant, akár a gumilabda, végül macska módjára a talpára érkezett, összehúzta magán a felöltőt és kisétált a világból.
Acélból voltak az idegei.

Az életem kezd visszatérni a régi kerékvágásba~ pörgök, mint egy búgócsiga, azt sem tudom, hol áll a fejem, habár meg kell mondjam, nekem igenis jól esik ez az állapot^^ Nincs időm semmin sem gondolkozni, és ez a legjobb az egészben: a gondolkodástól és az azáltal előhozott stressztől megfájdul az ember feje.
Igazából, lehet h nem így kéne legyen, de a mai napom kábé egyáltalán nem viselt meg~ az hogy a második óra után jött az SMS hogy nem tudunk talizni már meg sem lepett 🙂 kicsit számítottam rá, miután kijelentette a drága, hogy nem hiszi hogy most jót tenne nekem, ha most találkoznánk 😀 Úgyhogy beülte Lucacicával a Könyvtár klubba és tanultunk és beszélgettünk. Sokat beszélgettünk~
Aztán vissza franciára, ahol sikeresen elmondtam a tanárúrnak a sushikészítés rejtelmeit, igencsak hatalmas érdeklődéssel figyelte, ahogy próbálom franciául elmagyarázni~ de a végére egészen belejöttem 😀
Holnapra már az egyik fő teendő maradt hátra~ Kivenni az antikváriumból a lefoglalt Világirodalmi lexikon egyetlen és utolsó példányát, megvenni még egy kisebb dolgot az ajándékokhoz, elmenni a ruháért (természetesen a világ másik végére) majd elvinni nagynénémékhez a meghívókat. Sajnálattal közlöm, hogy csak 4 meghívóm van~ aki tud venni magának, az vegyen, akinek megígértem h nem kell, mert úgy tudtam, annak kifizetem 🙂

Azért kicsit furcsa, hogy megint blogolok~ valszeg elég sok időm van fölösbe xD

Placcs! – Ó, szegény…

ilyen egyszerűen nem létezik >….<

“Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni. Köszönöm.

Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról.

Íme, a világ fejtetőre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegőben, visszacsúsznak a nadrágszárak, a s lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után!

Ott egy autó: négy kereke a levegőbe, mintha egy kutya a hasát akarná vakartatni. Egy krizantém: keljfeljancsi, vékony szára az égbe mered, ahogy a fején egyensúlyozza magát. Egy gyorsvonat, amint füstcsóváján tovarobog.

A Belvárosi Plébániatemplom a két tornyán levő két kereszten kevő két villámhárító hegyével érinti csak a földet. És amott egy tábla a kocsma ablakában.

!RÖS TLOPASC NESSIRF

Bent egy dülöngélő vendég – fejjel aláfelé – elhozza sörét a söntésből. A sorrend: lent a hab, rajta a sör, fent a pohár talpa. Egy csöpp nem sok, de annyi se csordul ki.

Tél van? Hát persze! Hiszen felfelé szállingóznak a hópelyhek, és az égbolt jégtükrén lóbálózva iringálnak a korcsolyázó párok. Nem könnyű sport!

Keressünk most már vidámabb látványt. Ímhol egy temetés! Fölhulló hópelyhek közt, fölcsöpögő könnyek fátyolán át végignézhetjük, amint a sírásók két vastag kötélen fölbocsátják a koporsót. A munkatársak, ismerősök, közeli s távoli rokonok, továbbá az özvegy meg a három árva göröngyöt ragadnak, s elkezdik a koporsót hajigálni. Jusson eszünkbe az a szívettépő hang, amikor a sírgödörbe ledobált rögök megdobbannak és szétomlanak, az özvegy sír, jajonganak az árvák… Milyen más érzés fölfelé hajigálni! A koporsót eltalálni mennyivel nehezebb! Először is jó göröngyökre van szükség, mert a porhanyósabbja félúton szétesik. Van hát kapkodás, lótás-futás, taszigálódás a kemény rögökért. És hiába a jó göröngy; a rosszul célzott rög visszahull, és ha eltalál valakit – pláne, ha egy gazdag, előkelő rokont -, kezdődik a vihorászás, a káröröm egészséges kuncogása. De ha minden stimmel – kemény a rög, pontos a célzás, s telibe találja a deszkakoporsót -, megtapsolják a dobót, derűs lélekkel térnek haza, és sokáig emlegetik a nagy telitalálatot, a kedves halottat és ezt a mókás, pompásan sikerült szertartást, melyben nyoma sem volt a képmutatásnak, a tettetett gyásznak, a hazudott részvétnyilvánításnak.

Kérem, szíveskedjenek kiegyenesedni. Amint látják: a világ talpra állt, önök pedig emelt fővel, keserű könnyekkel sirathatják kedves halottaikat.”

/Örkény István/

Pöppet szánalmas vagyok, ahogy ülök itt a gép elött, és várom a csodát~
Persze csodák nem léteznek xD

Bevallom, kicsit azért egyedül vagyok xD annak ellenére, hogy igazán remek barátaim vannak, már akik még vannak~ 🙂 szeretem őket nagyon, és neveket felsorolni lehetetlen 🙂
Tudom, hogy a csodákért magamnak kel tennem, de ha úgy érzem eddig túl sokat tettem, és már pihennék picit, mitévő legyek?

Tudom, hogy nehéz most neked, Tudom, hogy fáj és még mindig marja ott mélyen a törékeny lelkedet. De hát miért nem hagyod hogy segítsek? Miért zárkózol végleg magadba, hogy aztán ellökj mindenkit, aki egy picit is közelebb szeretne kerülni hozzád? Miért nem hiszed el hogy ha én képes voltam Téged anno megszeretni, akkor más is? Miért nem hiszel magadban, ha én képes vagyok hinni Benned?
A lelked, az az, amit senki nem vehet el Tőled, ez az az egy, ami örökre megmarad, még ha el is adod, akkor is egy darabja mindig benned marad. Ha én megszeretem ezt a törékeny szilánkot, roncsot, bármi, Te miért ne tudnád?
hagyd hogy segítsek, kérlek, engedj magadhoz közelebb, ígérem nem fogsz bántani~

“jöjj el éj, az óra verjen,
Száll az idő, itt hagy engem”

Paul Verlaine: Chanson d’automne

Les sanglots longs
Des violons
De l’automne
Blessent mon coeur
D’une langueur
Monotone.

Tout suffocant
Et blême, quand
Sonne l’heure,
Je me souviens
Des jours anciens
Et je pleure

Et je m’en vais
Au vent mauvais
Qui m’emporte
Deçà, delà,
Pareil à la
Feuille morte.

Guillaume Apollinaire: Le pont Mirabeau

Sous le pont Mirabeau coule la Seine
Et nos amours
Faut-il qu’il m’en souvienne
La joie venait toujours aprčs la peine
Vienne la nuit sonne l’heure
Les jours s’en vont je demeure
Les mains dans les mains restons face ŕ face
Tandis que sous
Le pont de nos bras passe
Des éternels regards l’onde si lasse
Vienne la nuit sonne l’heure
Les jours s’en vont je demeure
L’amour s’en va comme cette eau courante
L’amour s’en va
Comme la vie est lente
Et comme l’Espérance est violente
Vienne la nuit sonne l’heure
Les jours s’en vont je demeure
Passent les jours et passent les semaines
Ni temps passé
Ni les amours reviennent
Sous le pont Mirabeau coule la Seine
Vienne la nuit sonne l’heure
Les jours s’en vont je demeure

Stéphane Mallarmé: Brise marine

La chair est triste, hélas! et j’ai lu tous les livres.
Fuir! là-bas fuir! Je sens que des oiseaux sont ivres
D’être parmi l’écume inconnue et les cieux!
Rien, ni les vieux jardins reflétés par les yeux
Ne retiendra ce coeur qui dans la mer se trempe
O nuits! ni la clarté déserte de ma lampe
Sur le vide papier que la blancheur défend
Et ni la jeune femme allaitant son enfant.
Je partirai! Steamer balançant ta mâture,
Lève l’ancre pour une exotique nature!
Un Ennui, désolé par les cruels espoirs,
Croit encore à l’adieu suprême des mouchoirs!
Et, peut-être, les mâts, invitant les orages
Sont-ils de ceux qu’un vent penche sur les naufrages
Perdus, sans mâts, sans mâts, ni fertiles îlots…
Mais, ô mon coeur, entends le chant des matelots!

François Villon: Ballade des Dames du temps jadis

Dites-moi où, n’en quel pays,
Est Flora la belle Romaine,
Archipiades, ne Thaïs,
Qui fut sa cousine germaine,
Echo, parlant quant bruit on mène
Dessus rivière ou sur étang,
Qui beauté eut trop plus qu’humaine ?
Mais où sont les neiges d’antan ?

Où est la très sage Héloïs,
Pour qui fut châtré et puis moine
Pierre Esbaillart à Saint-Denis ?
Pour son amour eut cette essoine.
Semblablement, où est la roine
Qui commanda que Buridan
Fût jeté en un sac en Seine ?
Mais où sont les neiges d’antan ?

La roine Blanche comme un lis
Qui chantait à voix de sirène,
Berthe au grand pied, Bietrix, Aliz,
Haramburgis qui tint le Maine,
Et Jeanne, la bonne Lorraine
Qu’Anglais brûlèrent à Rouen ;
Où sont-ils, où, Vierge souvraine ?
Mais où sont les neiges d’antan ?

Prince, n’enquerrez de semaine
Où elles sont, ni de cet an,
Que ce refrain ne vous remaine :
Mais où sont les neiges d’antan ?

Te soha nem voltál ismeretlen!
Mért hiszed, hogy bensőd mélyére nézve
Átlátok majd színtuiszta lelkeden,
és ha rád emlékezem elrévedve,

nem dereng szemed, arcod, s ajakad
s semmit sem fogok találni magamban?
Egy hiányzik belőle: akarat,
mely fenn tart a hullmzó habokban

melytől végre élet az életed,
amit, magam fogok beléd táplálni,
pótolva ezzel anyaméheket,

s ha egyszer is elöntene a dagály,
ha szétszakít Téged minden árny, úgy
két karommal megvédelek, ha fáj!

Akkor is felállok!!!!!