Azért azt most megfigyeltem, hogy lényegtelen, furcsa, tárgyias dolgokat írok. Pedig, máson nem jár az eszem, hogy egyedül vagyok, hogy nincsen itt mellettem a szerelmem, meg hogy basszus, még mennyi van vissza. Ehhez képest… No segond, legalább elterelem a gondolataimat. Borzasztóan hiányzik, úgy érzem Nélküle teljesen üres vagyok, leginkább egy háromnapos zombira emlékeztetek állítólag. Enni sem tudok, legalábbis évágyam nincs, ráadásul még a cigarettát sem kívánom: három napig szívtam egy doboz cigit. Zseniális, mi több, remek.
Minden pillanatban azt várom, hogy teljen el ez a perc is, hamarabb, még hamarabb tavaszt akarok, aztán nyarat. Talán ha nagyon szuggerálom úgy lesz

A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.

- Légy szíves, szelídíts meg! – mondta.

- Kész örömest – mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!

- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka. – Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.

- Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.

- Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka. – Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…

Másnap visszajött a kis herceg.

- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra is.

- Mi az, hogy szertartás? – kérdezte a kis herceg.

- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek – mondta a róka. – Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.

Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

- Ó! – mondta a róka. – Sírnom kell majd.

- Te vagy a hibás – mondta a kis herceg. – Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

- Igaz, igaz – mondta a róka.

- Mégis sírni fogsz! – mondta a kis herceg.

- Igaz, igaz – mondta a róka.

- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

- De nyertem – mondta a róka. – A búza színe miatt. – Majd hozzáfűzte: – Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.

Tegnap fél hatkor gördült be a volnatom a Délibe, és áldotteam a harmadik vágányt, hogy ott tető vagyon az embernek a feje felett, mert llegalább addig nem áztam meg. Hazajöttem, Amika meglepődött, aztán elmentem énekpróbára (nem, nem a sajátomra, az Amiéra) ahol beállítottak kisegítő tenornak. Ma hangverseny volt, kilenckor keltem, de annyira unatkoztam, hogy nekiálltam muffint sütni, ami persze nem mellesleg zseniális lett, no de mégis. Utána hangverseny, és elég szar volt, hogy eddig, mikor jöttünk ki a templomból, minden évben térdig érő hó volt estefelére, most meg.. rattarattattatataaaa… szakad az eső, igen. Azóta itthon vagyok, mert nem mentem Vácra. Majd, később, most puinnyadni akaraok, mert megérdemlem, ha már a Régi Magyarom tényleg NÉGYES lett, a Logika ötösöm is megvan, Terts meg csak úgy beírta nekem az ötöst Nyelvészetből. Coz I deserve it.

Igazából, nem is tudom miért írok. Mindenki tudja, hogy minden oké velem, meg igazából nem is nagyon olvassák már ezt a szart. Talán csak magamnak pötyögök, újabban hetente egyszer biztos, vagy majd valaki látja, hogy mekkora fasza vagyok, oszt történik valami nagyon hirtelen dolog. Mert most UNATKOZOM.

És valóban, nagyon, nagyon régen éreztem már ezt. Egyedül ülök Ami szobájában, ami régen a kettőnké volt, és nem tudok mit kezdeni magammal. A TV-ről leszoktam, főzni nincsen kedvem, mert nincs mit, aludni még nem tudok. Talán edzenem kéne picit, mialatt megnézek egy filmet.

Lófaszt. Rájöttem. Hiányzik a Rasztám. Nem, nem az enyém, egy uniqe, egy individuum, amihez tartozom, nem pedig egy haj. Olyanja neki van. Na ezt de alaposan körülírtad, gratulálok, kicsilány. Szóval ja. És belegondolni, hogy még.. várj, igen, ma tizenhetedike van, akkor még.. Úristen, kilenc nap, és én már most szenvedek, jól nézünk mi ki. Szóval ja. Fincsi félév lesz, az már biztos.
“Nevermind, not now, plz. That’s not the time of cryin’”

Az utóbbi időkben picit besűrűsödött az életem. A decemberi vizsgaidőszak, a november végi hajtás-pajtással együtt károsította az agyam, már a jó értelemben véve. November végén névnapi arconpörgést rendeztünk Amikával, az Est Cafétól a kertvárosig, aztán egy hirtelen rosszullét miatt az egész félbemaradt. Egy héttel később pedig Orsi és Franciska ruccantak le ide, melynek három liter isteni forraltbor lett a vége, és igencsak produktív hétvégét tudhattam magam mögött, hiszen tanulnom is sikerült, és még a káposzta is megmaradt
Gittusnak még mindig hálával tartozom, tartozunk Pepével, hogy angyalként rajtunk tartja a szemét, csodálatos módon tündérkeresztanyuként kerített minket össze, aztán most dúl a lámúr a legfelsőbb szinteken xD
A zenekar beindult, koncertek voltak dögivel, lassan már egész pécs ismeri a Cat Sized Dog Bite nevét, és azt, amit mi képviselünk, mert egyedi és pörgős zenét csinálunk így heten, mint a gonoszok: szombaton egy oltári nagy bulit csaptunk az IH-ban, volt ott minden, ami szem-szájnak és nem utolsó sorban fülnek ingere.
Rengeteg teendő áll jelenleg előttem: decemberre még három vizsga, ebből egy a Logika javító ZH, hogy lehetőleg kihozzam négyesre az évvégét és megkapjam azt a nyavalyás tanulmányi sörpénzt, hogy majd mehessek Skóciába. Ja, igen, mert Pepe drága megy ám ki négy kicseszett hónapra, aztán én úgy döntöttem, hogy rohanok utána: amint kijön a második félév ütemterve, foglalom le a jegyet a tavaszi szünetre, aztán Stonehenge, London, kócia, meg amit akartok Istenkirály lesz. Addigis, amíg távol van, fejest ugrok a zenekarba és a tanulásba, a be nem szerzett krediteket túlteljesítem a húsz órámmal, plusz a francia minopr, szóval nem kell sajnálni. Januárban tehetségkutatóra megyünk a Cat Sizeddal, addig nyugodtan nem kell vigyáznom a hangomra, csak csütörtökig, hiszen játszunk a Vénuszban a Midnight Special nevezetű Jam session zenekarral (Halál, Sopi, Ron, Én)
Néha meglepődöm picit azon, hogy milyen gyorsan telik az idő, főleg itt lenn, Pécsen: hogy milyen hamar felnövök, azon már kevésbé, hogy milyen koincidenciákkal és látszólagos véletlenekkel van tele a világ, azon pedig már egyáltalán nem. Talán kezdek belejönni az egyetem ritmusába. Már nekem is könnyebb volt az érettségire való tanulás, már én is hiányolom az osztály intézményét, és bár mindez régimódi az egyetemen, mégis akad egy-két olyan társaság, amibe megéri belekeveredni, pusztán, mert az ember nem tudhatja, hogy ha egyszer egy fárasztó, de  hasznos próba után lemegy a Rókusba inni egy, vagy két forraltbort, nem fut-e össze véletlenül egy hatalmas szerelemmel, vagy éppen, ha egy szeptemberi részeg estén benyit egy idegen koliszobába gitárral a kezében, nem találja-e véletlenül ott a jövőbeli zenekarának egyik tagját.
Konklúziót mindenki vonjon le maga, érten mindenki mindent úgy, ahogy azt szeretné, én csak egyet emelnék ki a sokból: ha lehetőséged adódik, akár milyen hangulatod van, ragadd meg! Soha nem tudhatod, hogy kiket teszel ezzel boldoggá.

Sziasztok

ui.: a három hónappal ezelöttiért pedig bocsi, tényleg elkapott a gépszíj, azért nem írtam. Pepe meg elment és én úgy gondoltam, garázdálkodok picit, hogy bepótoljam (még ha csak részlegesen is ) az elmaradtakat.